Szigeti Alex: boncasztal; gerincműtét

boncasztal

 

itt fekszel. tested ép, mint egy frissen gyártott üveglap.

mind a százhetvenvalahány centimétered a boncasztalon.

békésebb vagy most, mint valaha. halálodra már nem emlékszem.

nem lehetett erőszakos, csak ennyit tudok. és az időpontot: 5:02.

szemeid tekintete azóta gránittá ért. ajkaid percről percre

gyorsabban halványulnak. hamarosan beindul az ősz.

itt az ideje nekikezdeni. szappan, víz. kezeimre kesztyű.

megfogom a tükröződő, éles szikét. sírnál, ha tudnád, hol kezdem.

aztán feljebb haladok. majdnem a púpnál vagyok.

meghaladom azt is. elérem a gesztenyefoltodat.

és vér helyett viperaméreg folyik ki jéghideg testedből.

súlyos cseppekben esik a csempére: kopp-kopp-kopp.

majd melleid közé ér a szike, mint egy völgy közé a folyó.

nem kímélem a torkodat sem. mintha csak egy zöldségbe szúrnám.

elvágom az arcodat is: orrod megadja magát, kérgestested kettészakad. kivájom a fluoritjaid.

majd visszamegyek a mellkasodhoz.

egy ideig csak nézem, utána belenyúlok.

útközben eltöröm a bordáidat.

jók lesznek a fejemre koronának – gondolom.  

neked balra. ott van az, amit keresek.

tudtam, hogy egy csóka fészkelt meg benne:

átszűrődött a mellkasodon károgása.

egy alapos mozdulattal kiszedem és beteszem a hütődobozba. kiteszem ezt is a szobámba a másik mellé.

majd izzadságban ébredek: kezedben szike.

 

 

gerincműtét

 

1.

nem mondtad, hogy sebésznek készülsz.

pedig azon az óvatlan téli estén

kioperáltad a gerincemet.

 

hideg voltál, mint megannyi tagadás.

csontos, lila kezeidre nem húztál kesztyűt,

és nem remegtek, mint ahogy általában szoktak.

 

sajnálom, de ez valaki másnak kell. valakinek,

aki fontosabb nálad – ezt mondtad.

nem árultad el kinek. de sejtettem, hogy neked.

 

pontos voltál. precíz, mint egy rutinműtét.

csak semmi anesztézia. csak semmi altatás.

ha már meghal, legalább fájjon neki.

ha meg túléli, úgyis lebénul – erre gondolhattál.

 

majd megfogtad a tarkóm.

a nyakcsigolyáimat nézted.

bal kezedben orvosi szike fénylett.

szétnyílt neked a hátam, és te turkáltál benne,

mint egy bőrtáskában. érintetted a szerveket:

felsírt a szív, a tüdő, a máj.

aztán kiszedted, ami kellett.

ahogy becsatoltad magadnak,

mintha csak egy melltartót.

 

2.

feküdvén a tehetetlenségben,

elkezdett velem játszani az idő.

rángatott, mint egy kislány a rongybabáját. 

valami ehetetlen és bűzös masszává kevert.

így még a szájába se vesz senki.

 

de tudom, hogy egy fővárosi gyorsbüfében

ilyen szarokat szolgálnak fel.

majd eljön értem valaki,

hogy elvigyen a füstös

disznózsírok otthonába.

ahol böglyök köpik az ételeket,

és petéik, mint a rögeszmék az agyban.

 

eljössz majd te is ide.

egy megbánással teli évfordulón.

görbe háttal, fájó gerinccel.

gombszemeiddel végignézel az étlapon.

olcsó, minőségtelen itt minden, mint […]

szóval neked való.

megrendelsz.

a szádba veszel és lenyelsz (mint annyiszor azelőtt),

de mire felismered az ízt, már késő,

torkodon akadtam.

 

 

 

 Szigeti Alex: 2001-ben született Szatmárnémetiben. Jelenleg a BBTE filozófia szakos hallgatója. Először a Helikonban közölt verseket. Nagyon szereti a spagettit.

 

 

 

A borítókép forrása: Pixabay