Kovács Panna versei

Tus

Negyedik napja nincs meleg vizünk.
Tegnap E-nél tusoltam, 
fényes, budai lakás.
Ma inkább hagyom, hogy kicsapódjon a fémre
a hideg.
Nagy víznyomás.
Arra gondolok, aki most beáll
a tus alá, nem én vagyok.
Nem az én testem.
Úgy vetem le, mint K. a nagyapám pulóverét,
mielőtt elment.
Beállítom a víz alá, nézem a kifehéredő
bőrt, tartó és engedő izmokat, rajzolódó
vérereket.
Nézem az arcára nagyvonalúan előre
skiccelt ráncokba tóduló mosolyt.

Elhagytam, a jég zengő
puskatusként veri koponyacsontom.

 

M. nálunk felejtette a biciklijét

Egy dió gurult végig az utcán.
Fehér kisteherautó fordult be a sarkon,
Azt hittem, anyám ért haza.
Február volt, de a friss szagok már
Törték a földet. M.
Biciklije a kerítésnek volt támasztva,
A kormányon hidegkék kendő.
Minden megmozdíthatatlannak tűnt.
Szalagon futottak előttem a fák, a házak,
Éreztem beleimben a mozduló diót, véráramból
Szófödetlen érzetek csapódtak
Halántékomnak, minden megállíthatatlannak tűnt,
pulóverbe hűlő papírbőr szakadása,
Aszfalton diógurulás.

 

 

 

Kovács Panna: a PTE-BTK másodéves magyarszakos hallgatója. Főleg a kortárs női irodalom kutatása foglalkoztatja. Az írás, a versek, a zene, a színház kiskora óta része az életének. Most, a felnőttség határán a legfontosabb számára az érzékeny figyelem, az alkotó jelenlét, így hát szemlélődik, s kapcsolódik az őt körbevevő világhoz.

 

 

 

A borítókép forrása: Pixabay