Szerda Balázs: alma; hiéna

alma

elfogadni az almát a kígyótól

mohón hörögve harapni vérszínű testébe

vicsorogva röhögni

amikor húsa roppan

a sötétben a párnába erjedt borgőzt lehelni

simogatónak érezni a fal hidegét

belül üvöltve nehéz csendet erőltetni magunkra

csukott szemmel bukni a nem szabad tavába

levegőért sem jönni fel utána

ujjakba kapaszkodni

hogy a váll szakadjon ki egy mozdulatban

reggel fésülten kilépni a fényre

és kajánul mosolyogni a világra

 

hiéna

dögök húsát marcangolva

vihogó sátán fattya

a vadonszéli utálat-mocsárból

gyávaság reszkető sötétjéből

néha-néha lopva bújsz elő

mikor a méltóságot már rég

döglegyek szaga járja át

ki vigyorogva élsz a megvetésben

a vadon remete-léte  sorsod

mégis

mikor egyedül látlak rácsok mögött

kutyámmá fogadnálak

az én kis hiénámmá

aztán talán én lennék

a te dögöd

 

 

 

 

 

 

A borítókép forrása: Pixabay