Két részlet Piros Vera megjelenés előtt álló (verses) regényéből

 

Eltévesztettem, drágám (Egy házasság anatómiája)

 

 

Tizenhetedik bejegyzés, Leó elégedett

az új kanapéval. Dizájn kanapé. Azt mondja,

Jancsó ült rajta

egy topmodellel az Octogon címlapján.

Naná, hogy egy topmodellel, naná, hogy a Jancsó.

Gurulós. Nincs egy fix pont.

Semmi sem biztos.

 

 

És így, milyen?

Nem tudom, talán, ha az asztalt a falhoz húznánk.

Aha, Leó gondolkozik.

Az új kanapénak keresnek helyet. Emelik, teszik a bútorokat,

aztán leülnek. Ülnek

tíz percet, beszélgetnek, aztán megint

pakolnak. Délután kettőkor kezdték.

            Három óra tizenhét, a kanapé elgurul.

Tudod, mire emlékszem, Leó, kérdezi újból Márta.

Na, mire?

Hát az éjszakai korizásra.

          Mikor megfogtam a kezét.

          Életében először korcsolyázott. Miattam.

Leó feláll, kinyitja az ablakot.

Mikor először fogtam meg a kezed. Hogy el ne ess.

          Teljesen be voltunk állva.

          Márta, vedd be!

          Mi ez?

          Extasy.

          Nem érdekel.

          Nem baj. Vedd be, fasza lesz. Minden

          sokkal faszább

          lesz, főleg másnap.

Aha. Amikor aztán Wernerrel meg a másik hülyével mentél haza.

            Na, ez kiment a fejemből.

Leó, megbeszéltük,

nem akartam éjszaka egyedül hazamenni,

ők meg elkísértek.

Márta, az első randevúnkon te

két, nagyjából tökidegen csávóval mentél haza.

Először is, az nem

randevú volt, és nem az első volt.

Másodszor, miért engedtél el? És különben

sem történt semmi. Tudod mit,

hagyjuk az egészet.

Már hogy hagynánk? Két barátommal mentél haza,

érted ezt?

            Hogyne érteném. Sajnálom.

Leó a földön heverő papírdobozba rúg. Még mindig nem vitted ki?

Dehát nem történt semmi. Csak

ettek a tortámból.

A szülinapi tortádból. Én nem így hallottam.

Hát, mit hallottál? Hagyd már

azt a dobozt, tele van mindenfélével, ne rugdosd,

mindjárt kiviszem a konyhába.

Azt rugdosok, amit akarok. Mit érdekel az téged.

Jól van, akkor mondd, mit hallottál.

Mindegy.

            Persze, hogy mindegy.

Egyáltalán nem

mindegy. Mert nem történt semmi. Igen,

Werner ott aludt,

de nem történt semmi. Ő sem hitte el, hogy

nem fog semmi történni. Mondtam neki,

hogy én veled szerettem volna hazamenni. Nyilván

azért talált ki mindenfélét,

hogy futtasson. Te meg bedőltél neki.

És az anyajegy a derekadon?

Leó, tudod, hogy nincs anyajegy a derekamon.

Ez a kurva kupleráj, Márta.

Hagyd már azt a dobozt, ne rugdosd.

Ne szólj rám.

Márta elsápad, Leó, vérzel.

Mi van?

Mondom, vérzel.

Basszus, Leó elbámul. A nagylábujjában egy ötvencentis

hústű keresztben.

Drágám, nyugalom, ne nézz oda,

mindjárt kihúzom.

 

————————————————————————————————————

 

Leó benyúl a szekrénybe, kihúzza a fiókot, ing, nadrág, zokni, cipő,

felöltözött.

           Ahogy kell.

A zsebkendőn egy kicsit gondolkozik.

Márta ideges. Harminc perce

a tükör előtt áll, még mindig

nem készült el.

Leó, segíts, kérlek. Nem tudom,

mit vegyek fel. Szerinted?

Annyi ruhád van, Márta, ne csináld. Tessék,

vedd fel ezt a szoknyát, mutat a szürke rakottszoknyára.

Egy fehér inggel

tökéletes lesz.

Igen, próbáltam már, de nem érzem magam

kényelmesen.

Márta, partira megyünk, nem a boltba.

Igen, de valahogy nem áll jól.

            Nem igaz, hogy nem látod magad.

Miről beszélsz? Nem igaz,

hogy nem látod magad. Tök jól áll.

Igen,

de olyan

nagydarabnak érzem magam benne. Mi lenne,

ha a zöld ruhámat venném fel?

            Ne megint a zöldet.

Lehetne, hogy ne megint a zöldet vedd fel? Teljesen

kifakult. Miért nem jó az, ami rajtad van.

De nem vagyok benne nagydarab?

Akkor itt van ez a másik, ebben nem

leszel az, Leó megemeli a hangját.

Márta, baromira unom, állandóan nekem kell megmondanom,

mit vegyél fel.

Ja, persze, mert amit én választok, az sosem

jó neked. Nem emlékszel, az egész ruhatáramat

lecserélted. Csak ez a zöld maradt.

            Nem vagyok neki elég jó. Egyszer

            majd engem is lecserél.

            Anyám megmondta, rendetlen vagyok.

            Bejön a szobámba, körbenéz, megállapítja,

            mekkora kupleráj van itt. Lányom, téged aztán senki nem fog feleségül venni,

            vagy ha igen, akkor meg elhagy.

            Anyám, a rendezett, több mint tíz éve egyedül él.

Márta, elkésünk.

Én nem megyek, itthon maradok.

             Mindenki

             ott lesz, mindenki,

             az entellektüel, baszd meg.

 

Nagy teraszos, budai lakás, Márta megszédül.

             Fehér ing, szürke rakottszoknya, fekete harisnya,

             magassarkú.

             Hogy Leónak mindig igaza van.

A falon kortárs képek,

Dave Brubeck szól, néhányan táncolnak, amerikai konyha.

Márta, jól vagy? Gyere,

bemutatom neked Manorka Gézát.

Aha.

              Úristen, itt van.

Figyelj csak, jó vagyok így?

Márta ne kezdd újra, persze, hogy jó vagy így! Szép vagy.

Leó kézen fogja, vonja maga után, ki a teraszra.

                 Leó keze. Nyugalom.

Szevasztok,

engedjétek meg, hogy bemutassam a feleségem.

Márta visszatartja a levegőt,

örülök, hogy végre megismerhetlek, nagyon szeretem a képeidet.

Manorka elmosolyodik.

Leó, drágám, hoznál egy pohár

pezsgőt?

A motorbiciklis a kedvencem, fordul vissza a másikhoz.

Szuper kép.

Manorka elvörösödik, barátnőjével

zavartan összenéznek, kerülik Márta tekintetét.

              Most mi történik?

Zavartan hallgatnak.

Egészen jó ez a pezsgő,

nem?, érkezik vissza Leó, kezében

egy üveg cava. De, azért szívesebben innék

Louis François-t. Észleli a helyzetet, de nem

foglalkozik vele. Majd később, gondolja.

              Az mindig jobb.

Géza, egyébként most min dolgozol? Láttad Vernák

motorbiciklis képét? A feleségem teljesen

odavan érte.

Aha.

Gyertek menjünk be, egészen hűvös lett. Nem fáztok?

                 Szeretem a képeid,

                 bőven elég.

Márta a falnak dől, rágyújt.

Mikor Leó hajnalban előkerül, hazamennek.

 

Márta, azt ugye, tudod, hogy téged mindenki

hülyének néz, kérdezi Leó másnap

reggel a Rothschildban, miközben a zsebében kutat. Van apród?

Nem, nem tudom. Tessék, itt van a pénztárcám.

Ki az a mindenki?

              Nem hiszem el.

             Ez most tényleg számít neki?

Jól van, mindegy. Tudom,

összetévesztettem Manorkát azzal a másikkal. Sajnálom.

Leó Mártára néz, a Vernákkal. A Vernákkal

tévesztetted össze. Az ő képeit szereted. Add,

majd én viszem.

Rendben, a Vernákkal. Ciki volt,

tudom. De, most akkor legyek öngyilkos?

              Lehetnék öngyilkos.

Igen, akár az is lehetnél. Nem

arról van szó, baszd meg,

hogy téged nem érdekel, mit gondolnak

rólad, hanem arról, hogy egyszerűen lusta vagy

odafigyelni a dolgokra. Inkább bevállalod,

hogy hülyének tartsanak, mint hogy egy kis erőfeszítést

tegyél akár saját magadért is.

              Nem értem.

Egy bizonyos kor után,

nem lehetsz l’art pour l’art hülye! Az a kép

vagy egy éve ott lóg a nappali falán.

              Szeret.

 

 

 

Piros Vera: Budapesten született, jelenleg Portugáliában él, francia nyelvtanárként dolgozik. Négy-öt éve foglalkozik rendszeresen írással. Prózát és verseket egyaránt ír. Ebben az évben fog megjelenni a Kalligram Kiadó gondozásában (verses) regénye Eltévesztettem, drágám (Egy házasság anatómiája) címmel.