Koncz Károly: Falvédők, avagy Simon Bolivár a könyvtárban

A név tűnt ismerősnek, ezért még egyszer visszalapoztam az újságban a baleseti és rendőrségi hírekhez, s újra elolvastam a közleményt. Idén már ez volt a harmincharmadik kihűléses fagyhalál. Döbbenet. Mi lesz még januárban, februárban?! Nem is mutatta még ki igazán a foga fehérjét a tél. Alig győztem kivárni a hétfőt, hogy beérve a munkahelyemre, a […]

Tovább olvasom


Koncz Károly: Talált könyv

Hogy került hozzám? Ki adta a kezembe? Nem, senki nem ajánlotta, nem úgy volt, hogy valaki kölcsönadta, és nem is az történt, hogy megvásároltam magamnak. Találtam. Rátaláltam egy városi közparkban.             Pénteken, éppen hazafelé tartottam a munkából, amikor nagy cseppekben rákezdett az eső. Nyilvánvaló volt, hogy perceken belül leszakad egy kiadós zuhé, így hát letértem […]

Tovább olvasom


Koncz Károly: Ügyelet

Én vagyok a nevelőtanár, Tomi bácsi, a Szlavón utcai nevelőotthonban. Ötvenkét gyerekünk van, tizennégytől tizennyolc évesig. Mind fiú. Sérültek. (Pszichésen, mentálisan.) Most éjszakás (!) nevelőtanár vagyok. Virrasztok. Hajnali fél három. Megyek, vécéznem kell. Még nem végzek, amikor nyavalyatörést kap a telefon. Ez mindig bejön. – Tessék! Szlavón utcai nevelőotthon. – Jó estét!… Jó reggelt!… Áh! […]

Tovább olvasom


Koncz Károly: Apokrif családállítás

A kerítés másfél méter magas, egyformára vágott napraforgószárból volt összeróva, ugyanígy a kapu és a kisajtó.     Boriska a közkútról érkezett, éppen kinyitotta az utcai verőcét, amikor Boromissza Demeter, anyai ágon dédapám, meglátta. Boriska is meglátta dédapámat, s egy hosszú pillanatig ránézett. Régebben szívébe tolult volna a vére, de most már nyugodtan nézett Boromissza Demeterre, […]

Tovább olvasom