Beszállok a kocsiba, a műszerfal tetején szendvics vár, meghatódom. Annyi mindenkiről gondoskodsz, mondja, rólad meg senki. Utazunk haza a fürkésző márciusban. Az ablakban kifakult ELADÓ tábla, alatta anya mobilszáma. A kertben a természet csökönyös rendje, vakondtúrás, árvacsalán, gombvirág. Amúgy százszorszép, de mi gombvirágnak mondtuk, izmos szára szívósan tartott a koszorúban, érthetetlen, […]
Írta: Ábrahám Erika Lucának, Enikőnek, Vietnek Megvettem a könyveket. Negyvennyolc kitűnő lett, nem nagy sztori, sőt, ha hozzáteszem a jutalomkönyvek várható sorsát, ugye, egészen illuzórikus, hogy nem rálegyintve, darab-darabra vásárolok, hanem személyre szólóan Lucának, Enikőnek, Vietnek. Megvan a kincs, jövök ki a Kökiből a súlyos csomagokkal, büszke vagyok magamra, az elmúlt hónapban leküzdöttem a pénzügyi […]
Írta: Ábrahám Erika Nem gondoltam, hogy ekkora a baj. Azon az estén újhold vágott rést az égen, és sarjadt az élet. Terápiás sétám vége felé jártam, épp megkötöttem aznapi alkum a világgal, a dolgoknak gyökere, törzse, hajtása nőtt, a képzelt pohár tartalmának fele épp nem hiányzott, lépteimnek, az utcakövek rendjének ritmusa lett, rég nem tudtam […]
Írta: Ábrahám Erika Kávé vagy bor. A húsnak annyi, akciós volt a karaj, hatalmas szelet rántott húsokkal ettük át magunkat böjt havába. Napokig nyűglődtem, mi legyen az idei lemondásom. A kávé az ébredéshez kell, a bor az elalváshoz, a csoki nem nagy ügy, az olyan öröm meg, amiben amúgy is szűkölködik az ember, az, ugye, […]
Írta: Ábrahám Erika Van egy kép, apám karján ülünk, két kislány, férfiölben, alattunk karszék, az a bizonyos, amit ’56 őszén csak késve szállított a Dohány utcai kárpitos, történelem-járta bútorok közé születtem. 1968. fer. 25. áll a kép hátulján anya kézírása, fél éves sem vagyok a megállított pillanatban, nővérem kicsivel több, mint kettő, apa negyvennégy. A […]
Ábrahám Erika carpe that belobbant a nyár carpe that fucking diem ez volt a nagymellű nő pólójára írva nem tudtam levenni a szemem erről az izgató blaszfémiáról s megrepedt bent valami porcelán tudtam mostantól elveszem néztem riadtan ki érti megmért a nyugtalanság ahogy a férfi áll a fedetlen pillanatban mellem előtt ahogy mozdulatlan vár […]
Ki dönti el, melyik a bőr igazi oldala, a sima, vagy a velúr? Volt sógoromnak egy cipője. Pompás, sárga velúrbőr cipő volt, a történet idején már bejáratott, de még megrogyás előtti állapotban. Sógor szerette. Volt apámnak egy szeretetgesztusa. Volt, a világ kezdete óta. Időnként jókedvében kipakolta a cipős szekrényt, sorba rendezte a lábbeliket párosával a […]
Állok apám sírjánál, kibontom a temetői gyertyát, és felcsuklik belőlem az illetlen nevetés, a fólia alól tolakodó gyümölcsillat csap fel, legalább fenyő lenne, vagy mirha, kinek jut eszébe halotti mécsesbe a gyümölcstea-illat, fene nézte az apróbetűt, ha ugyan feltüntették. Nyihogok a sírkertben groteszkre mindig készen: vajon kinek fog ez gyertya még vagy négy órán át […]
Felszállnak. Apuka gondoskodó, komoly, minden mozdulata gyakorlott, gyengéd. Leül, ölbe veszi a két év körüli kislányt, aztán, hogy nem férnek, sok a csomag, két térde közé vonja, s fél kézzel tartja a kicsit, míg rendezkedik. Rajtuk felejtem a szemem. Az apa fiatal, értelmes arcú, mosolytalan. Ruhája ápolt, makulátlan, erős, talán túl erős asszonyt gondolok mögé, arcán […]
Rég voltam esküvőn. Idén hívtak többre is, megint felnőtt egy generáció. Jó őket nézni. A fiú, mint egy testőr, a lány az ünnepi fókuszban pompásan kinyílt, sugárzik róla a jövő. Bevonulás, kyrie, glória, minden megy a maga rendjén, nézem a hátsó sorból, távoli. Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Milyen szomorú, töprengek a lehajtott fejek […]
[…] al acestei expoziții și un poem din #kazim a (...)
[…] al acestei expoziții și un poem din #kazim a (...)