Kutyafuttató
Az eső hajnaltól zuhogott. A borús ég miatt különösen sötét volt még fél hét tájban is. Jól gondolta előző este, hogy felesleges a zsalukat becsukni. Ahogy haladunk az ősz dereka felé, egyre feleslegesebb. Első bosszúsága gyorsan elpárolgott, mert eszébe jutott: tulajdonképpen jól jön most a víz a földnek. A nemrégiben feltöltött kerti tó is élvezettel fogadta magába az égből jövő utánpótlást. A sűrűn hulló cseppek nyomán egymást átfedő hullámkarikák keletkeztek a víztükrön.
Az időjárás miatt jó korán tervezett elindulni. A megbeszélt találkozóhoz képest jó korán. Reménykedett, kilenc óra körül véget ér a fővárosba áramló tömegek okozta csúcsforgalom, ugyanakkor számított rá, hogy az eső és a vizes úttest sebességkorlátozó hatással bír. Nem örült, hogy épp ma reggel kell mindkét gyereket autóval elfuvaroznia az iskolába. Egy olyan reggelen, amikor nagyon fontos találkozóra készül. Nagyon fontos találkozóra a nagyon híres íróval. Az ilyesmire fel kell készülni, testileg-lelkileg. Nem lehet csak úgy beesni.
Napok óta készült is becsülettel, próbálta elképzelni, miként fog zajlani. Fejben összeszedett néhány gondolatot, kérdést, sztorit, hogy miről is beszélgetnek majd. Titokban bízott benne, a híres író vezeti majd a kívánatos mederben a társalgást, elvégre neki ebben hatalmas rutinja van. Nemcsak ír, de egyetemi előadásokat tart, sőt tévéműsort is vezet. Irigylésre méltó, ahogyan a legutóbbi könyvbemutatóját is csinálta. Ott állt egyedül a virtuális térben, nem volt körülötte felhajtás, nem ugráltak táncosok, semmi cicoma, még csak beszélgetőpartnere, riportere sem volt. Mégis olyan élvezetes volt hallgatni, alig győzött betelni vele.
Sietve bújt bele a fekete gyapjúruhába, ami puhán, de nem szorosan követte testének vonalát. Diszkrét smink, kevés ékszer, természetes frizura. Így szeretett megjelenni. A harisnya inkább legyen egy számmal nagyobb, ne feszüljön túlságosan ülés közben sem. A cipő talpa pedig ne csússzon. Szép jelenet lenne, ha a kávéház padlóján elterülne. A híres író azt gondolhatná, a lábai előtt hever, nem csak átvitt értelemben.
Forgalommal kapcsolatos félelme nem igazolódott be, bő fél órával korábban érkezett. Kihasználta az autó zárt ajtaja mögött eltölthető minőségi időt, és elolvasott három novellát az aznapra magával vitt kötetből. Mostanában nem indult el otthonról egy verses- vagy novelláskötet nélkül. Az írásban való szárnypróbálgatásai mentén egyszerre éledt fel az olvasási vágya. Mohón, csillapíthatatlan szomjjal vetette rá magát elsősorban a kortárs irodalomra, korra, nemre, műfajra való tekintet nélkül. Meg akarta ismerni, mit írnak mások. Gyönyörű, egyszersmind néha kínzó élmények voltak. Ha valamit elragadónak talált, azon füstölgött, hogy ő bizonyára sosem lesz képes ilyen jót írni. Ellenkező esetben viszont amiatt főtt a feje, silány minőségű alkotások ugyan miért is jelenhetnek meg nyomtatásban, lehúzva ezzel az általános színvonalat.
Negyedórával a megbeszélt időpont előtt kiszállt az autóból. Az eső már a szemerkélést is éppen abbahagyni készült, így célszerűnek tűnt beiktatni egy rövid Duna-parti sétát az autóban és a kávéházban ücsörgés közé. Táskáját a vállára akasztva, kezében az összecsukott esernyővel átkelt előbb az úttesten, majd a kerékpáros sávon. Nézte a hömpölygő folyót, a túloldalán húzódó szigetet, a rakpart mentén horgonyzó hajókat. Az övék nem látszott idáig, de tudta, megvan, néhány héttel ezelőtt mutatta a fiának. Csodálkozott is a kiskamasz, hogyhogy még mindig megvan, sőt üzemel a húsz évvel ezelőtti esküvő helyszíne. Neki húsz év még felfoghatatlan távlatot jelent.
Ránézett az órájára. Nyolc perc múlva tízet mutatott a Vosztok márkájú szovjet gyártmány. A temetéskor felmerült, hogy rátegyék a nagypapa csuklójára, azonban ő bejelentette rá az igényét és megkapta. Jó pár percet szokott sietni, de még mindig megbízhatóbbnak érezte, mint a közelmúltban kapott karórát, amelyik szeszélyes lassulásokat produkált vadonatúj elemmel is, vagy éppenséggel a hipermodern, fekete csuklópántos darabot, amit viszont okostelefon és Bluetooth nélkül beállítani sem lehetett. Megszaporázta lépteit. Rég kikísérletezte, különösen hivatalos találkozók előtt, hogy mennyivel korábban érdemes érkezni, közvetlenül a bejárat előtt időt hagyva a gyors lélegzés és a homlokon gyöngyöző verejték megszűnésére.
A túloldali kutyafuttatóban csak egyetlen ember volt. Szorgosan dobált egy fadarabot négylábú kedvencének. Igen hosszú volt a mindkét oldalán drótkerítéssel határolt folyosó. Kezdett aggódni: hogyan kerül át a park túloldalára, ha ennek a drótkerítésnek csak a hídnál lesz vége. Elszáguldott mellette egy biciklis. Nem amolyan városi bringás, hanem versenyző: ujjnyinál is vékonyabb kerekeken, sisakban, teljes felszerelésben. Szerencsére volt benne annyi udvariasság és lélekjelenlét, hogy a méretes pocsolyát balról kikerülje. A kutyafuttatónak már látszott a vége, így reménykedhetett, bejut a parkba. Közben azt latolgatta, vajon a híres író valamivel korábban fog-e érkezni, és ha igen, hogyan fogja megtalálni, és egyáltalán, illik-e egy keveset késnie.
Kent egy réteg ajakbalzsamot a szájára. Az erős rúzsokat ki nem állhatta, főleg, ha evés-ivással összekötött találkozóra tartott. Feszélyezte a gondolat, hogy már az első korty italnál lekopik a szín, esetleg elkenődik, vagy felemás erősséggel marad meg. Biztonságosabb volt a színtelen balzsam, vagy a szájfény. Ezekből minden táskájában, még némely ruhadarabjának a zsebében is hordott. A kezét is bekrémezte, vékonyan, nehogy túl zsíros érzést keltsen, amikor majd kezet fog a híres íróval. Csak nehogy remegjen a keze. És nehogy badarságokat locsogjon. Ne öntse magára a kávét. Ne borítsa fel a széket. Irigykedve gondolt azokra az emberekre, akiknek minden gesztusuk természetes, és ilyen veszélyek meg sem fordulnak a fejükben.
Négy perccel tíz óra előtt átvágott az úton, megcélozva a park bejárataként szolgáló kétszárnyú kaput. Azt csak fél méteres közelségben vette észre, hogy a kapu két szárnyát ujjnyi vastag lánc fogja össze, a láncon pedig lakat lóg. Kétségbeesve kutatott másik bejárat után, ám a bal oldalon kerítésben végződő kutyafuttató azután a pár méternyi kihagyás után, ahol ő éppen álldogált, a jobb oldalán folytatódott. Hosszú, drótkerítéssel határolt folyosó, aminek vége a messzeségbe veszett. Gyorsan zakatolt az agya, kiszámolta, ha visszamegy az eddig megtett útvonalon, és onnan kerüli meg a háztömböt, legalább negyedórát késni fog. Ha nagyon siet, hamarabb odaérhet, viszont akkor egy kifulladt, csapzott nő jelenik meg a híres író előtt. Ezt nem kockáztathatta. Elővette a mobilját, miközben az eső újra nekidurálta magát. ’Elnézést kérek, reménytelenül bedugult a bevezető szakasz, nem fogok odaérni…’ A telefont tartó kezére rácsöppent egy apró, fekete tócsa. Hirtelen nem tudta eldönteni, a könnye vagy az eső kezdte lemosni a szemfestékét. De mindegy is volt már. Esernyőjét ki sem nyitva kullogott vissza az autójához. Útközben elnézett a parkon át a kávéház épülete felé. Látta a híres írót, amint barátságos arccal mond valamit az asztala mellett álló pincérnek.
A borítókép forrása: Pixabay
