Gerzsenyi Gabi: Apad a víz

Apad a víz

Közelebb húzódott Ilonkához, hogy ne süssön szemébe a nap. Nagyjából negyedóra múlva a hársfák lombja végleg árnyékot vet majd a medencére. A vizet csak fél hét után kezdik leengedni, Ilonka addig úgysem mozdul. Amióta a felesége is rokkantnyugdíjas, ragaszkodik hozzá, hogy hetente legalább két délutánt a fürdőben töltsenek. Szentül hiszi a tájékoztatóban írtakat, hogy a vízben oldott ásványi anyagoktól elillan a derékfájása, megszűnik térdei porckopása, az ujjainak zsibbadása és ki tudja, még mi minden nyavalya. Ő ezt mind ámításnak tartja, arról nem beszélve, hogy a saját baján vajmi keveset enyhíthet bármilyen gyógyvíz. De nem akarja az asszonyt megbántani, hát vele tart télen-nyáron. Télen szívesebben, mert kisebb a tömeg és a zsibongás. Két, nemrégiben megismert cimborájával a hátsó lépcső melletti kiszögellésbe húzódnak olyankor, és nekilátnak a végtelennek tűnő sakkpartiknak. 

Lehunyta a szemét, fejét nekitámasztotta a kőpárkánynak. ’Bocsánat’, hallotta kisvártatva, s ugyanabban a pillanatban vízsugár lövellt az arcába. A kiskamasz fiú a medence szélén szaladó barátját igyekezett vízipuskával eltalálni, ám rosszul számította ki a vízsugár ívét. Intett a fiúnak, hogy semmi baj. Barna, enyhén szeplős gyerek volt. Ahogy állt a melegvizes medencében, kezében vízipuskával, kísértetiesen emlékeztetett Szántaira, akit nyolcadik utáni nyáron, az új lakótelepen ismert meg. Szántai Tibi a szomszéd lépcsőházban lakott, de mindig az ő kapujuk előtt jött össze esténként a bandájával. Ott szabadon cigizhettek, piálhattak, nem látta Szántainé az erkélyről. 

Eleinte taszította a nyegle modoruk, a szüleik és a lányok iránti tiszteletlenség. Falun, a nagyszüleinél kitekerték volna a nyakát annak a kölyöknek, aki így viselkedik. Más társasága azonban nem lévén, hát odacsapódott a fiúkhoz. Pár hét elteltével, amikor anyja érdeklődött, hányra kéri a vacsorát, nyelt egyet és rávágta, hogy ne zavarjon és húzzon felfelé a lakásba. Mikor a következő hétvégén meglátogatták a nagyszülőket, a szomszéd szobából hallotta, ahogy az anyja sírva meséli az öregeknek a történteket. Nagyanyja sóhajtozott és a kezét tördelte. Az öregember viszont sietett megnyugtatni a lányát: jó döntés volt a városba menni, kell a gyereknek a középiskola, s bizonyosan kinövi majd ezt a hülyeséget, hisz szegény megboldogult apjától is jó géneket örökölt. 

Az anyja azonnal munkába állt, neki pedig a nyár hosszú és meleg volt, és pusztán azért nem unalmas, mert Szántaiék közelében mindig történt valami. Az igazán forró napokon a fürdőbe jártak. Sokszor átmásztak a kerítésen, vagy a holmijukat nejlonszatyorba kötözve beúsztak a csónakázó tavon át. A belépő árát aztán elkölthették a büfében. A hidegvizes úszómedencéhez sosem fűlött a foguk, helyette a melegben áztatták magukat és a lányokat vizslatták. Szántai a lányokat egytől ötig osztályozta, s míg az egyes és kettes osztályzatúakat pillantásra sem méltatta, egy ötösért komoly erőfeszítésekre is hajlandó volt. Például fagylaltot venni és odahozni a medence széléhez. Ha akart, Szántai tudott úriemberként viselkedni. Sötét haja komolyságán valahogyan enyhítettek a szeplők, és már-már kedvessé tették a vonásait. Szántai unokatestvére, a sunyi tekintetű és állandóan cigiszagú Sipos Rudi, mindig annyi műanyag vízipisztolyt hozott magával, ahányan aznap voltak. Mindenki kapott egyet, amivel a kiszemelt lányokra lövöldözhetett. Legtöbbször a hátsó lépcső melletti kiszögellést foglalták el, ahonnan jól be lehetett látni az egész medencét, és a kőfal takarásából lehetett spriccelni. 

Aznap, amikor a vörös lánnyal megismerkedtek, csak hárman voltak: Szántai Tibi, Sipos Rudi és ő. A lány a barátnőjével ült a szomszédos kiszögellésben, nyakig takarta a víz, vállának vonalát épp csak sejteni engedve. Haja vörös zuhatagként omlott a vállára, az alja, ahol a vízbe ért, sötétebb volt. A szemét vastagon kihúzta fekete festékkel. Különleges szépségnek látták, egyhangúan ötöst szavaztak meg neki. A barátnője korántsem volt széparcú, inkább egérre emlékeztetett, és seszínű, fülig érő haját babrálta minduntalan. Ám volt rajta valami, ami miatt mégis négyesre osztályozták: a mellei. Egyenes derékkal ült, talán guggolt az ülőkén, ezáltal erősen domborodó bikinifelsője vonzotta a tekinteteket és a vízipisztolyból kilövellt vízsugarakat. A szokásos taktikát alkalmazták: amikor Szántai jelt adott, mindhárman lőttek a lányok felé, majd gyorsan lebuktak a fal takarásába. Az ostrom alá vett lányok általában a harmadik-negyedik támadásnál vagy megvető arckifejezéssel odébálltak, vagy tartózkodóan vihogtak.

Szurkolt magában, hogy ez a két lány ne legyen elutasító. Szántai bandájában mindenki hangoztatta, hogy volt már dolga lánnyal, legalább egy ujjazás vagy egy mellbimbószopogatás erejéig. Ő volt az egyetlen, aki még soha nem is csókolózott. Napról napra erősebb volt benne a szégyen és az önmaga iránt érzett, szánalommal vegyes lenézés. Több, strandon töltött napon úgy tűnt, végre átlendülhet a holtponton, ám mindig közbejött valami, mintha átok ülne rajta. Ezúttal biztosra vette, nem szalaszthatja el a lehetőséget, elcsaklizza Szántai meg Sipos orra elől az ötcsillagos csajt, és minden lemaradását bepótolja. Mell- és karizmait feszítgette a víz alatt, abból is mintegy erőt merítve. Óvodáskora óta sokat dolgozott nagyapjával a szőlőben meg a ház körül, aminek köszönhette nemcsak fejlett izomzatát, de már a nyár elejére lesült, egészséges barna bőrszínét. Fehér műanyagkeretes napszemüvegét, amit anyja tiltakozása ellenére, éppen barna arcszínének kiemelése végett vásárolt a városszéli lengyel piacon, feltolta a fejére, és eligazgatta alatta a hajtincseit. 

A lányok a második lövés után voltak hajlandók tudomást venni róluk, mégpedig vihogással, ami bátorítást jelentett. Nyomban meg is kerülték hát a válaszfalat, és a lányok közelében telepedtek le. Sipos Rudi, hű fegyverhordozóhoz illőn, mindig unokatestvére árnyékában maradt. Tőle is ezt várták, s eddig ő sem cselekedett másként. Csakhogy a vadászösztön és a győzelem biztos tudata megzavarhatta az elméjét, mert elsőnek szólalt meg. Szántainak nemcsak az álla, de a szeplői is szinte leestek a csodálkozástól, amikor barátja a ’Szia, én Zsolt vagyok’ illedelmes bemutatkozás közben kezét nyújtotta a vöröshajú tündérnek. ’Veronika’, volt a válasz a lány mosolygó ajkáról, anélkül, hogy a vízből akár egy millimétert kiemelkedett volna. 

Újra a szokásos taktika következett: letérdelt a medence aljára a lánnyal szemközt, s próbált hozzá minél közelebb kerülni, a víz alatt a lábait megérinteni. Társai meglepően könnyen beletörődtek, hogy az egérarcún kell osztozniuk, és törekedtek tekintetüket a lány nyakának vonala alatt tartani. Veronika nem tiltakozott, amikor mindkét bokáját megfogta, mire pedig keze a lány térdeihez ért, akkor egyszerűen lecsusszant a kőpadról és beleült az ölébe. Úgy tűnt, mindkettejüknek hasonló célkitűzése volt aznapra. 

A sárgás vízben főleg tapintással tájékozódhatott Veronika testéről. Örömmel állapította meg, hogy a combok karcsúak és hosszúak. Közben kínosan próbálták a társalgás látszatát fenntartani, rangsorolva a parti büfék kínálatát, számba véve a kedvenc tévéműsorukat, és kölcsönös egyetértésben szidva a bejárat előtt álló, a húszasokat rendre elnyelő telefonfülkét. Beszélgetés közben Veronika sokszor felnevetett. Csodálatosak voltak a fogai. A fürdőruha szegélyéhez érve rövid időre megtorpant, de minthogy ellenállásba nem ütközött, folytatta a felfedezőutat. Amint ujjai a szeméremajkak közé értek, a lány szeme éppen hogy csak megrebbent. 

Ekkor szólalt meg Szántai:’Zsoleszka, fél hét van, tipli haza.’ Magához térve észrevette, hogy a medence már árnyékba borult, és elkezdték leengedni a vizet. Tétovázott, a lányokat nézte. Szeretett volna Veronika mellett ülni a buszon, és késő estig folytatni a megkezdett enyelgést. Rudi is nyugtalankodott: ’Induljunk, geci, nem akarok egy órát gyalogolni, ha lekéssük az utolsó buszt.’ Ám a lányok nem mozdultak. Ahogy a víz szintje csökkent, úgy csúszott Veronika is egyre lejjebb, hogy a nyakánál több ne látszódjon a testéből. Egérarcú barátnője, talán Ildikóként mutatkozott be korábban, továbbra sem zavartatta magát, látszott, hogy a mellein kívül a vízből immár kilátszó karcsú derekára is igen büszke. ’Ti nem jöttök?’, próbálkozott, amire határozott fejrázás volt a válasz. Veronika valami olyasmit motyogott, hogy szereti megvárni, amikor teljesen kiürül a medence.

Szántainak elfogyott a türelme. A szemével utasította Sipos Rudit, bámulatos gyorsasággal a vörös lány mögé kerültek, és kétoldalról megmarkolva a karjait, kiemelték a vízből. ’Dehogynem jöttök, bazmeg, ne szomorítsatok!’ Ahogy a teste kikerült a vízből, Veronika halkan felsikoltott, jobb karját kirántotta a Szántai szorításából és hátrafelé kaszálva próbálta vele eltakarni a hátát. Hasztalan, mert már mindent láttak és mindent megértettek. Szántai őrjöngött: ’Te, Zsolesz, ez nyomorék! Egy púpos lesz az első csajod? Na ne már!’ Rudi a tőle megszokott módon tódított: ’Hagyd itt a picsába, Zsoleszka. Jövünk holnap is, keresünk jobb nőket.’ Ugyanazt érezte, mint amikor az anyjával gorombáskodott a lépcsőházuk előtt. Közelhajolt a lányhoz, és az arcába sziszegte: ’Nyomorék vagy! Hazug kurva!’ 

Valóban kimentek a strandra másnap, és csaknem mindennap a szünidő végéig. A szüzességét mégis csak a következő nyáron sikerült elveszítenie, amikor Sipos Rudi könyörületből átengedte neki az akkori csaját. Csenevész testű szőke lány volt, cigitől sárga fogakkal. Be se mutatkoztak egymásnak. A középiskola utolsó évében már kevesett lógott Szántaiékkel. A felvételire összpontosított, s amint betette lábát a főiskola kollégiumába, semmivé foszlott a lakótelepi haverség. 

Veronikát egyszer látta még. A motoros balesete utáni rehabilitációra járt a klinikára, és a liftben összefutottak. A nő szeme pontosan olyan ívben volt kihúzva a fekete tussal, mint azon a sok évvel korábbi nyári napon, és jól látszott a kórházi köpenye alatt éktelenkedő púp. Gyorsan belekapaszkodott az őt kísérő fia karjába, hátat fordítva a nőnek. Reménykedett, hogy amaz nem ismerte fel. 

’Menjünk, Zsoltom, apad a víz’ – hallotta Ilonka hangját. – ’Holnap unokázunk, ugye nem felejtetted el? Még ma este be kell gyúrnom a pogácsát.’ Körülnézett. Csakugyan, legalább tíz centis sárgás csík látszott már a medence falán a vízszint fölött. Többen indultak kifelé, a parton is szedelőzködtek az emberek. Felálltak ők is. Közvetlenül a lépcső mellett voltak, csak ki kellett nyújtania a kezét, hogy elérje a korlátot. Egyik kezével a lépcsőkorlátra támaszkodva, másikkal az Ilonka kezébe kapaszkodva fellépett az első fokra. Lassan haladt felfelé. Teste egyre súlyosabbá vált, ahogy egyre kevesebb víz fedte, s úgy lettek lépései is egyre nehézkesebbek. A lépcső tetején elvette az oldalsó korlátnak támasztott mankót, és ügyelve, nehogy elcsússzon, elindult a legközelebbi padon hagyott holmija felé. A felesége mellette ment, készenlétben, ha el kellene kapnia. Leült, megtörülközött, majd fogta a padon heverő műlábat és gyakorlott mozdulatokkal felcsatolta jobb combjának csonkjára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A borítókép forrása: Pixabay