Skacok
Mádi Zsoltnak, gyerekkori barátomnak
Tetőkre felmásztunk, hívtak a magasok,
teraszon legóztunk, kicsik voltunk: skacok.
Az udvarotokon állt egy nagy diófa,
azon meg egy kötél, jó vastag, lelógva.
Ide-oda lengtünk, mint két apró Tarzan,
nem ma volt ez, hanem, hogy úgy mondjam, hajdan.
A japán kakasok felszálltak rá este,
kutyátok Dzsina volt, ólban a sok kölyke.
Nyulak tarkójára rásuhintott egy kéz.
Mindenki tudta, hogy minket az Isten néz.
Várt a sűrű nádas, télen hógolyóztunk,
zenéket hallgattunk, ennyi volt a dolgunk.
Ha nyár vége eljött, megérett a szilva,
teljes volt az élet, tudtuk, mi a titka.
Kattogott varrógép, volt az ablak nyitva ‒
billentyű kopog most, míg kezem ezt írja.
Hová szökött időnk, miféle egekbe?
Papírsárkány a múlt, feszül a zsinegje.
Ne engedjük még el, hagyjuk ott fent szállni!
Szelíd a gyerekkor, nem tud tüzet hányni.
Skacok voltunk régen, lett belőlünk bácsi.
Acsai Roland (1975) Radnóti-díjas, Zelk Zoltán-díjas, Bárka-díjas, Év könyve-díjas (ifjúsági könyv kategória) író, költő, műfordító, drámaíró. Abonyban nőtt fel, és az ELTE BTK-n diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon. 1996 óta publikál, eddig 23 könyve jelent meg, és sok műfordított regénye. 2005 óta írásból, műfordításból él. Két lánya van. Budapesten lakik.
A borítókép: Pixabay
