Maros Márk: Kút; Délután

Kút

 

Mert akit feneketlen

kútba dobnak,

legalább az eséstől

nem kell félnie,

ezen is gondolkodhattál

volna, mikor ott álltál

szüleiddel a sokszor

látogatott kút vízének

felszínén fodrozódó

tükörképedet bámulva,

kezedben apró érmédet

pörgetve lassan,

és miközben más attól

rettegett, mi lesz,

ha gyarló kívánsága

ma sem válik valóra,

te akár ki is nevethetted

volna őt, mégse tetted,

mikor a kerek formát

a lehetőség ihatatlan

levébe dobtad, hisz

másokkal ellentétben,

te csupán attól féltél,

hogy a rosszul elkántált

vágyak ragacsos szörnye,

egyszer csak előmászik

onnan, éhesen feléd tart,

és gyönge lábszáraid elé

súlyosan lebukva

könyörögni kezd.

 

 

 

Délután

 

Ártatlanságod matracát összevizelve

találtad megint, mégse várt rád szidás,

e sokadik langyos ébredés után,

de még csak nevetni sem kezdett el

senki, mintha meg se történt volna,

úgy zakatolt minden körötted tovább,

mégis érezted az érthetetlenség szúrós

ammóniaszagát, az egyre növekvő

nedvesség fenyegetését, a ruhádra

ragadt foltok kimoshatatlan nyomát,

dermedten rohantál segítségért,

ez már a bűn, akartad kérdezni,

de még mielőtt megtehetted volna,

odafordultak hozzád és kitessékeltek

a kertbe játszani.

 

 

Maros Márk

 

 

 

 

A borítókép forrása: Pixabay