Magyar Boglárka: Nukleáris eső

Nukleáris eső

Ráfagynak a kékek a zöldre és a zöldek a kékre, kilépek az ajtón, szememre üveget, fejemre öntöttvas sapkát húzok. Csak így lehet kijönni lentről. Öntöttvas. Persze. Alumínium nem lehet, mert az egyből leolvad a fejemről, lecsorogna a vállamon, a hátamon, aztán csorognék én is a fémmel együtt, nem csontszilánkokra esnék, nem maradna bizonyosságot adó, emberi vázamból semmi. A föld nem bír már ennyit nyelni. Tele van szeméttel. Mármint, megfulladnak a homokszemcsék belénk, lép-zár-lép-zár, hogy mi még mindig itt vagyunk, állunk, létezünk, csak levegőt kapni nem lehet. Piacon se. Meg amúgy se.

Lételemünk a csarnok. A csarnok minden. A csarnok a park. A csarnok a rokonaink. A csarnok biztonság. A csarnok lekváros süti. A csarnok húsleves és karácsonyfa alakú adventi gyertya. A csarnok külföldi kiruccanás, ahol odakint ragadsz, mert ellopták az útleveledet és az összes iratod. Hárman voltak, akik látták. Lejegyezték, hogy a szemekből vér kezdett spriccelni, vöröslöttek a fák, döglődni kezdtek az állatok, leesett a Nap a helyéről, lila, krémes köd áradt szanaszét mindenütt, összecsuklottak a fák, elolvadtak a virágok. A patak életre kelt, karmai nőttek, állkapcsát vadul mutogatta felénk, benne a döglött halaival. Aznap sokan meghaltak, mert nem tudták, mi ez. Most már tudjuk, mennyire élő, mennyire pusztító, mennyire mi. Voltunk, vagyunk, és leszünk. Szaga benzines, néha fémes, van, hogy olyan keményen potyog az égből is, mintha anyacsavarok hullanának. Nagy, széles anyák, amiket, ha megtanulunk a helyükre tekerni, összetartják majd a világot.

 

 

 

Magyar Boglárka: 99′-ben született, és azóta él, szeret, ölel, gyűlöl, megsajnál, átérez. Olvas (amióta tud) . Ír.(gimi óta). ELTE-s  bölcsész fajta. Újonnan Kazinczy-érmes, úgyhogy papíron tud szépen beszélni, szavalni meg egyenesen imád.
 

 

 

 

A borítókép forrása: Pixabay