Szamosvári Bence versei

Póluskontra

Messzire vitted levegőmet,
De egy szélformájú ember
Elérte százéves sétája északfokát
Ma, a számba fújt, ment,
Jöttél
És ahogy vitted
Túl a sarkon,
A másikon már
Szél tolult.
Ha jönnél, nem értenéd
Telifújt déli csücskömet.

 

Macskalépcső

Nyarakat gyűjtök.
Ellőttem, mintha mellemből nőne,
Tiszta út van, sarkán árnyak,
Egyikből másikba toccsanok,
Prizmásan fröccsen.
Fedetlen bőröm görgeti a szél.

Százszámra döntöm csemetéknek-fáknak bicikliimet.
Képes korongok kosaramban:
Egy naggyá összegörgetem.
A körülmények cseppekben összecsapnak,
Csizmám sarkán árnyak.

De nagy szárát köldökig húzhatom,
Elnyújtott didergéseimen átdereng
Az egy naggyá összegörgetett.
Maradjatok síkon, biciklik, én
Feléindulok a cirmoslétrán.

 

Hogy partraszálljak

Gólyalábakon tartanak,
Pocsolyavizeken élek.
Molekulákban kardhalak.
Nem felejtem a beszédet,
De belépés előtt leveszem.
Szememben borostyánt tartok.
Egy pocsolyában a tengeren
Lakom, de látom a partot
És növekvő csíkban a színeket.
Szárazon maradtam,
De hálásra ázom, amíg megyek.
Színem kardhalakban.

 

 

Szamosvári Bence: csücsül az elosztóban. Vagy ingázik. Túléléstől kiteljesedésig, retúrral vagy anélkül (főleg bliccel). Végtelen szerelvény, meg-megállnak, tovatűznek – az egyiken mindig megtalálni. Jaj, nézzétek, publikált is! (Nem mondja meg, hol.)

 

 

A borítókép forrása: AFP