Mario Benedetti kisprózája Rumi Enikő fordításában

A másik

Hétköznapi fiú volt: kitérdesedett nadrágot hordott, képregényeket olvasott, csámcsogva evett, túrta az orrát, horkolt sziesztakor  mindent egybevéve hétköznapi Armando volt, egy dolgot kivéve: volt egy Másik énje.

A Másik én tekintete költészetet sugárzott, színésznőkbe bolondult bele, fodorlatosan hazudott, elérzékenyült alkonyatkor. A fiút nagyon zavarta a Másik én, barátai előtt kellemetlenül érezte magát miatta. Ám ez a Másik én ábrándos volt, emiatt Armando sosem tudott olyan közönséges lenni, amilyen szeretett volna. 

Egy nap Armando fáradtan tért haza a munkából, levette  cipőjét, kicsit megtornáztatta a lábujjait és bekapcsolta a rádiót. Mozart muzsika szólt, de ő elaludt. Mikor felébredt, a Másik én keservesen zokogott. Hirtelen nem tudta, mihez fogjon, de aztán erőt vett magán és kimerítő alapossággal ócsárolta perceken keresztül. A Másik nem szólt semmit, de másnap reggelre öngyilkos lett.

A Másik én halála eleinte nagy megrázkódtatás volt szegény Armandonak, de hamarosan rájött, hogy mostantól fogva teljesen közönséges lehet. Ez a gondolat megvigasztalta. Csak öt napja gyászolt, mikor kiment az utcára hogy megcsillogtassa új, tökéletes közönségességét. Messziről látta közeledni a barátait. Ez örömmel töltötte el, hangosan felkacagott. Ám a barátai, ahogy elhaladtak mellette, észre sem vették, hogy ott van. A legrosszabb az volt, hogy meghallotta, amint egyikük így szólt: „Szegény Armando… Pedig milyen egészségesnek tűnt…”

A fiú kénytelen volt abbahagyni a nevetést. Érezte, hogy elszorul a torka, ami eléggé hasonlított a nosztalgiára. De nem tudott igazi melankóliába süllyedni, mert minden melankóliája a Másik énben maradt.

 

Az eredeti szöveg forrása: La muerte y otras sorpresas. Mexico: Siglo XXI Editores. 1968.

 

 

A fordítóról:

Rumi Enikő: (1989) A PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója, oktató a Spanyol és Iberoamerikai Tanulmányok tanszéken. Költő, műfordító, Alfonsina Storni ,,magyar hangja”. Művei és fordításai olvashatóak a Székelyföld, a Várad, a Napút és a Holnapmagazin hasábjain, valamint a Hurrikan Pressnél megjelent kötetekben: Alfonsina és én (2019); Orfeo és Euridiké (2020).

 

A borítókép forrása: Scene360