Szálinger Balázs verse

 Vihar előtt

 

Lent, Tekijánál félórája ünnepelteti magát egy eső.

A szürke eget a víz színére vonta,

Összevarrta, addig tart a világ.

 

A szorosba beragadni látszik a köd, forog,

Táncol és összeköttetést keres az éggel,

Majd mintha engedélyt kérne valamire.

 

Szemben Szerbia, zöld hegyek, a Városlövető

Boldogasszony templom tornya felől

Olvadékony kis bagolyhuhogás.

 

Messziről sejtett nyílásokon át atomonként

A völgybe szűrődik a történelem, és viszonyt

Provokál a légtér molekuláival.

 

Harapható a termékenység, összébb húzódnak

Népetlen ólak, az áram elmegy, sűrűsödnek

A mesei jegyek,

 

A nyugtalankodások bágyadt színhelyei megtelnek

Biztonságos harci előérzettel, és olyan tömött,

Olyan költészetes ez itt, hogy csak állunk

 

A kérdéssel: mért ne szabadna ebben élni még?

Mért kell egyértelműnek lennie, hogy valami

Mindjárt leüti a rózsák fejét?

 

  Szálinger Balázs: 1978-ban született, legutóbbi, 360° című verseskötete után a 360+ címűre készül.