Ocean Vuong versei Szabó Krisztina fordításában

Ocean Vuong: Cím nélkül (Kék, zöld, & barna): olaj, vászon: Mark Rothko: 1952

 

A tévében mondták, a repülők becsapódtak az épületekbe.

És én igent mondtam, mert azt kérted,

maradjak. Talán azért imádkozunk térden, mert az úr

csak akkor figyel ránk, mikor ennyire közel vagyunk

az ördöghöz. Annyi mindent el akarok mondani neked.

Hogy a legnagyobb jutalom volt számomra átsétálni

a Brooklyn hídon, és nem gondolni

menekülésre. Hogy úgy élünk, akár a víz: megnedvesítünk

egy új nyelvet, és nem szólunk róla

min mentünk keresztül. Azt mondják az ég kék,

de én tudom, hogy fekete, túl távolról nézve.

Mindig emlékezni fogsz rá, mit csináltál épp

mikor a legnagyobb fájdalom ért. Annyi mindent

el kell mondanom neked – de csak egy életet

érdemeltem. És nincs semmim. Semmim. Mint mikor néhány fog

marad, ha itt a vég. A tévé egyre mondta A repülők…

A repülők… És én vártam az összezúzott

fecsegő poszátákból álló szobában. Verdeső szárnyuk lett

négy szétmázolt fallá. És te ott voltál.

Te voltál az ablak.

       

 

Egy pillanatra káprázatosak vagyunk e Földön

 

I.

 

Mondd, hogy az éhség miatt volt

nem kevesebbért. Az éhség miatt adjuk meg

a testnek amit ismer

 

de nem tarthat meg. Hogy ez a borostyánsárga fény

mit visszametszettek egy másik háborúban

csak ez szegezi kezem a mellkasodnak.

 

I.

 

Te, ki fuldokolsz

        a karjaimban—

maradj.

 

Te, ki odadobod a tested

            a folyónak

csak hogy magad legyél

        önmagaddal—

maradj.

 

I.

 

Elmesélem neked, hogy elég gonoszak vagyunk már, megértünk a megbocsájtásra. Hogy egy éjjel, miután bezúzott egyet anyámnak, apám kirakott egy láncfűrészt a konyhaasztalra, majd bement a fürdőszobába, letérdelt, s mi a falon át hallgattuk elfojtott sírását. Így tanultam meg, hogy egy férfi a csúcson a leginkább esendő.

 

I.

 

Mondd, esendőség. Mondd, alabástrom. Késnyom.

    Mézvirágfürt. Aranyvessző. Mondd, ősz.

Mondd ősz, dacára a szemed

    zöldjének. Szépség dacára

a nappali fénynek. Mondd, ölnél érte. Szétzúzhatatlan hajnal

    emelkedik a torkodban.

Verdesek alattad

    mint egy veréb, beleszédülve

a zunanásba.

 

I.

 

Alkony: egy késhegynyi méz az árnyékaink közt, lassan folyik el.

 

I.

 

El akartam tűnni – hát kinyitottam egy idegen kocsiajtaját. A férfi elvált volt. A tenyerébe temette zokogását (a tenyerébe, minek íze olyan volt, mint a rozsda). A rózsaszín mellrák szalag a kulcskarikályán imbolygott a gyúj-tásnál. Nem csak azért érintjük meg egymást, hogy bizonyosságot szerezzünk róla, még itt vagyunk? Még itt vol-tam egyszer. A Hold, távoli és vibráló, csapdába ejtette magát a nyakam izzadtsággyöngyeiben. Hagytam, hogy a köd átfolyjon a megrepedt üvegen, és beborítsa a karmaimat. Mikor elmentem, a Buick csak állt ott, néma bika a legelőn, a szeme beleégette árnyékom a kertvárosi házak oldalába. Otthon úgy vetettem rá magam az ágyra, akár egy fáklya, és figyeltem, ahogy a lángok keresztülmarják anyám házfalát, mígcsak látni lehetett az eget, sú-lyosan, vérbe borulva. Milyen nagyon akartam, hogy én legyek az az ég — egyszerre bírni minden szárnyalást és zuhanást.

 

I.

 

Mondj áment. Mondd, átment.

Mondd, igen. Mondd, igen

Mindenképpen.

 

I.

 

A zuhany alatt izzadtam a hideg vízben, és csak súroltam, súroltam magam.

 

I.

 

Nincs túl késő. Fejünk körül

    szúnyogglóriák, túl korai még a nyár,

hogy nyomot hagyjon. A kezed

    az ingem alatt, mint a rádió

elektrosztatikus sercegése.

    Másik kezed apád

pisztolyával mutat

    az égbe. Csillagok hullanak alá

egyenként a célkeresztből.

    Ez azt jelenti, nem fogok

félni, ha már itt

    vagyunk. Már ez több, mint amit

a bőr elbír. Hogy egy fiú alszik

    egy fiú oldalán

meg kell teremtsen egy

    tiktakkolással teli teret. Hogy kimondom a neved

olyan, mint hallani az órák zaját

    ahogy visszaforognak még egy órával

és a reggel

    ruháinkat anyád tornácán

éri, lehullottak

    mint az egyhetes liliomok.

 

                            (fordította: Szabó Krisztina)

 

Poems are © 2016 by Ocean Vuong from the collection Night Sky with Exit Wounds and reproduced by kind permission of the author.

 

A versek Ocean Vuong Night Sky with Exit Wonds című kötetében jelentek meg, köszönet a szerzőnek, hogy hozzájárult a fordítás megjelenéséhez!

Ocean Vuong honlapja ITT található.

Ocean Vuong: amerikai költő, regényíró. A Night Sky with Exit Wounds című verseskötete a T.S. Eliot Prize, a  Whiting Award, és számos más rangos irodalmi díj győztese, és a New York Times, a New Yorker valamint a BuzzFeed irodalmi listáin is a 2016-os év legfontosabb verseskötetei között szerepelt. Első regényének megjelenése 2019-re várható.

Saigonban született, két éves korában települt át szüleivel az Egyesült Államokba.

Szabó Krisztina: Költő, műfordító. Verseit és fordításait többek között a Csillagszálló, a Hévíz, a Műút, a Prae, az Új Forrás valamint az ÚjNautilus közölte. Gödöllőn született, jelenleg Budapesten él. (fotó: Paula Goddard)