Ocsovszky Zsófia versei

Örökhullám
                           Anyunak

Úgy akarok rólad írni,
hogy ne kelljen írnom.
Beszélni rólad mindig,
mondani semmit.

Senki sem  bíztatott maradásra.
Minden elhallgatott azóta
örökhullámként verődik vissza.

Faltól – falig ér,

mint az a hang.

Karcol.             

Ágak csikorgása
a kórházi szobád ablakán
kétezer tizenhét 
február valahanyadikán.

Nem hívlak.
De most már gyere vissza.

Amit neked nem mondtam,
ne mondhassa senki.
Örökhullámként hordja a szív,
vagy amíg el nem felejti.

 

 

Instrukciók entrópia esetére

 

A kimért idő lejárt,

tagadd csak.

Csellengj a lakásban.

Végy fel valamit, és tedd le máshova.

Végy le valamit, ami alatta van, add másnak.

Akard, úgy egyszerűbb a törvényszerű.

Amit az egyik összeterel, a másik löki szét.

Hétköznapi forgatókönyve az alig viselhetőnek, még-

ha először fel sem tűnik a spontán távolodás.

Biccents utoljára

a házmesternek, a szomszédnak ints,

és az utolsó gondolatod ez legyen:

A finom lerakódást ki a nincsig öblögesd.

 

Csak visszatartott lélegzettel lesz ennyi a múlik.

1975-ben született Szegeden, Hódmezővásárhelyen élt, jelenleg Gödöllőn. Néha ír. Néha nem. Tanul. Dolgozik. Figyel. 
Publikált  a Műútban, az IRKA csoport tagja