Vajdics Anikó: Anyunak mondom

Anyunak mondom mindig, amikor gyanakodni kezdek, hogy valami nem stimmel, mintha ő tehetne az egészről, hogy itt vagyunk újra együtt a régi házban; neki mondom, hogy baj lesz, ezt a házat már rég eladtuk, nem mászkálhatunk benne úgy, mintha még mindig a miénk lenne, pláne nem a gyerekekkel, akik sohasem jártak itt, Balut kivéve, de ő még kicsi volt, és csak pár napra jöttem vele haza azon a nyáron, amikor Apu még élt, de őrá most jobb lenne nem gondolni, mert ha eszembe jut, mindig megjelenik, mintha én akarnám, mintha én hívtam volna; menj vissza, mondom, téged már eltemettünk; de ő csak áll, és néz, nem képes felfogni, hogy már nem él. Vajdics mama ugyanezt csinálja. Hiába kérem, hogy többet már nem akarom látni, úgy tesz, mintha nem hallaná. Anyu meg hazudik. Azt mondja, az új lakók neki mindig megengedik, hogy hazajárjon nyaralni; ilyenkor övé a ház, mi is nyugodtan itt lehetünk, nem lesz semmi baj, hiszen nyár van. Nyár van, kérdem, nyár, mondja, és én ekkorra már annyira félek, hogy nem merem szóvá tenni azt sem, ha odakint éppen esik a hó.

Fotó: Lehoczki Katalin