Balogh Ádám: Second Hand

Nem úgy volt, hogy nadrágot venni mész? – kérdezte a menyasszonyom főiskolánk kocsmájában, ahová az esti órája előtt csak egy kávéra ugrott be. Én felnéztem, miután berúgtam a csocsólabdát a kapuba, és legszívesebben azt mondtam volna, igazából inkább neked fontos, hogy jól nézzek ki, engem mindig az érdekelt jobban, milyen ügyes vagyok, de három baksör után nem megy bele az ember stratégiai fontosságú vitákba, így annyit mondtam csak, hogy ha egyszer megígértem, nadrág nélkül nem megyek haza, hát nadrág nélkül nem is fogok hazamenni, ő pedig erre, hogy na, azt meglátom. Lehörpintette a kávét és elsietett, én meg felsóhajtottam, hogyan jöhetett el ilyen gyorsan az este, bizonyára már minden bolt bezárt. Csocsóztunk még egyet a két barátommal, mielőtt nyakunkba vettük volna a várost, hogy valami még nyitva lévő ruhaüzletet találjunk. Persze minden zárva volt egy angol használtruha kereskedésen kívül. Beléptünk a zsúfolt üzletbe, mindenhol  női- és gyerekruhák, kérdeztük az eladót, a férfiosztály merre van, mire ő a sarokban álló ládára mutatott, amelybe mindenféle használt férficuccok voltak bedobálva. Találtunk végül egy farmert a méretemben, de sehol egy árcédula, kérdeztük az eladót, mennyibe kerül. Le kell mérni, válaszolta, majd kivette a kezemből, rárakta a mérlegre, kétszáz forint lesz, mondta. Elvettem tőle, és már raktam volna vissza, amikor a srácok röhögve mondták, hogy ha te nem veszed meg, mi vesszük meg neked. Nem volt mit tenni, kifizettem. Kiléptünk a boltból,  és elbúcsúztunk. Otthon mosolyogva kérdezte a menyasszonyom, hogy hol is van az a nadrág, amit ígértél, én meg kihúztam magam, és besiettem a fürdőbe, felhúztam a vajszínű farmert, ami nem elég, hogy borzalmasan állt, még egy jókora folt is volt a szárán. Mi ez a borzalom?- kérdezte. Angol divat, ha nem is a legutóbbi, nézd csak, nem is olyan rossz, ugye? Összenéztünk, és elnevettük magunkat, vajon ugyanilyen tróger módon tartom-e majd a holtodiglant.