Öt vers Pencs Attilától

Pencs Attila rendszeresen részt vesz a székesfehérvári és tatabányai slam eseményeken. A Független Mentorhálózatban Tolvaj Zoltán mentoráltja. Publikált már többek között az Új Forrásban és az ÚjNautilusban. A legutóbbi SzékesfehérvART slam-en első helyezést ért el (Simon Márton 10 és Bárány Bence 9 pontjával).

Pencs Attila

 

 

Napszúrás

Vonat jön, felszállok.
Nem jut eszembe, melyik
napilap hátulján voltak
régen félpucér nők.
Hozzád megyek,
vagy tőled jövök,
a következőnél kiderül.
Isten egyszer elmesélte,
hogy már csak részegen
képes az imáidat hallgatni.
Aztán meghívott egy sörre,
és most a vonat mosdójában
meztelenre vetkőzik.

 

Kukák fölött

Szeretném, ha az utcalámpák hajnali fényéből
nem csak az maradna meg, hogy ebbe a versbe
nem foglak beleírni. Egyedül nem tudtam volna
hazajönni. Adjatok neki valamit enni, attól talán
jobban lesz. Tudjuk, hazugság. Nem ettől lesz jobb.
Miért kellett bevenni azt a két rivót a dzsoint előtt?
Pontosabban: négyet. De tulajdonképpen senki
nem lepődött meg, hogy beveszek minden szart.
Mindig is túl gyenge voltam a múlt időhöz,
túl sokan hiányoznak már ahhoz, hogy veled
bármit is kezdjek. A feltételes mód pedig
örökre a függőségem: téged is megbaszhatnálak,
mondanám, ha lenne hozzá kedvem. Persze
nem lenne jó ez így senkinek, de jobb, mint
száraz kiflit zabálni egy kuka fölé hajolva,
hátha visszajön. Nem az ő hibájuk, te egyszerűen
kurvákat érdemelsz. Legyen így. Most sem tudom,
kinek a nyelvét kéne idetűzni vagy kibetűzni,
hogy kevésbé érezzem magam egyedül. Vissza
kéne jönnöd hozzám, hogy a feltételesből
igazi múlt legyen, vagy a múltból valamiféle
emészthetetlen jelen. De nem fog visszajönni,
sem föléd hajolni, csak köpdösni címzett nélkül
a mindenfajta időn kívül kikukázott szavakat.

 

Madártan

Ezek a szorongás-cinegék,
hogy óriási nyelvével csapkod
a kráken, a lenyelt ideológiák
mind itt vernek penész-sátrat,
emlékezhetsz még, galambom,
gyomorgörcs-galambom, mikor
adtuk fel az összeset.
Csavarfoltok a szív-kolibrin,
szárnyai szurokba ragadva:
összepiszkoltál mindent,
fájó puhasággal.

Testvérek

„A betűk hungarocellbe borítékoltattak az örökkévalóságnak”
(Nagy Viktor: Egy meghiúsult hídavatás)

„Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, – csend mindenütt.”
(Arany János: Hídavatás)

 

Egyre csönd lett, mindenki
hazament, akinek volt
hova.
Egyre csönd lett, te nézted,
ahogy a vízbe dőlünk.

Megébredtek rám a hullámok: anyám ujjai,
mert megígérte, hogy megfojt, ha felébresztem őt.
Hibáztass hát minket, de te nem mertél ugrani.

Hárman voltunk ostobák:
és ezt szégyellnünk kéne,
de nem.
Hárman voltunk testvérek:
kettő, aki vízbe dől.

Ég veled öcsém, aki soha meg sem született,
jobb így mindenkinek. Édesanyánk a hídon már
nem gondol a nullára, vagy csak nagyon keveset.

Labda elől

Elhúzódó konferenciák
a jobb és bal pitvar között;
az elhivatott titkárnő- az aorta
szól, hogy anyám nem keres,
se e-mailen, se telefonon.

Eltelt x év, x a kettő páratlan
számú hatványa. Figyelnek
a homokszemek és egy
félig kitépett fűcsomó.
Valaki játszott vele, feladta.

Labda után szaladni: sosem,
mindig labda elől, megbotlani
egyedül. Nincs kit hibáztatni.

Oklevelek között, félfamentes papír
sarkán napocska, alatta
zöld domb, kiskert, piros ház;
nem lakik benne senki.