Dezső Katalin: Szillogizmus; Szabadrúgás

Dezső Katalin

Zalaegerszegen született 1996. augusztus 25-én. 2016-ban érettségizett a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának elsőéves – szabad bölcsészet szakos – hallgatója. 2012-ben kezdett verseket írni; publikált már a Hévízben, az Irodalmi Jelenben, valamint a Magyar Naplóban. Idén elnyerte az Irodalmi Jelen Debüt-díját vers kategóriában. Első kötete ősszel fog megjelenni.

 

Szillogizmus

A szavak harapásnyoma
a nyelvünkön marad, némák inkább vagyunk,
mint tudattal felépülő szervek.

A testek után fű nő az anyák méhéből,
mert teremteni jöttünk, hogy legyen kijelölése
és tisztasága a halandóság határainak.

Meghalni hatályos, mert másról gondoskodunk
az átadott hellyel, a lejárt világképektől
is fontos időben megszabadulni.

Korunk kritikáit éljük, ez tart össze minket,
a ráció szegélyei nem a mi alkatunkra illeszkednek,
a te habitusod örök, az enyémre vigyázni kell.

Későn tanultam meg,
hogy nem a haláltól,
hanem a születéstől kell félni.

 

Szabadrúgás

A szobámat ismered látásból,
tudod, melyik részén vannak az álmok,
onnan csak lenézed a takarót és
visszatakarod a kifosztott lepedőmet.

A padlón csak lyukas pénztárcák,
mellettük a pénztelen barátaim laknak,
még együtt jártunk oviba és együtt
szoktunk át a délutáni alvásról a cigire,
tradíció, ez a mi ajándékunk hitele lesz,
ami után nem képződik adóhátralék.

Bizalommal nézünk előre, hátra már nem jut
az egyenes vonalú egyenes útra,
mert azt leélés közben nem lehet nyomon követni,
de ráncolt homlokot és kétségeket adunk,
ha a tévétől megkérdik, van-e tojás és
megy-e valahogy a faluhelyen létezőknek.

Szakadár égen csak egy marék a levegő,
sztenderd kézmértékkel mérhető pontosan.

A sportpályán meccs van ugyanakkor,
csak mert mindenki meg akarta szokni
a műanyagpoharas sörök tizenegyeseit és
a gólokig elszívott kék Bond sportos füstjét

ahelyett, hogy olyan könyvet olvastak volna,
amiben a számukra elérhetetlen életek
betűrendbe vannak szedve.