„Félek a saját filmjeimtől” – Alfred Hitchcock

Írta: Rácz Barbara

A magánéletben és a forgatásokon is mindig úriemberként öltözködött. A fekete öltönyös-nyakkendős megjelenés a védjegyévé vált. Hat évtizedes munkássága még ma is lázban tartja a nézőket. Alfred Joseph Hitchcock 37 évvel ezelőtt, 80 éves korában hunyt el.

Alfred Hitchcock

Rendkívül szigorú, ír katolikus családban nevelkedett fel. Ez a tény, valamint a már gyermekkorában jelentkező elhízás a magányosságig elszigetelte és egész pályafutását meghatározta, amely a 20-as évek elején a némafilmek korszakában indult el. Ugyan az angol királynő lovaggá ütötte érdemei elismeréséül 1979-ben, amikor megkérdezték tőle, mit gondol erről, azt felelte: „Feltételezem, hogy gondatlanságból ütöttek lovaggá.” Ő minden idők leghíresebb és legnagyobb hatású filmrendezője, aki sohasem nyerte el a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, bár ötször is jelölték rá. Talán éppen ezért ő lett az, aki minden idők legrövidebb köszönőbeszédét mondta, amikor pályája vége felé tiszteletbeli életmű-Oscart kapott: „Köszönöm!”

Alkotásai által jól illusztrálhatók a filmtörténet nagy korszakváltásai mint a hangos majd a színes filmek megjelenése, ezért életműve a mozgókép történeti fejlődésének kistükrének is tekinthető. Már ő is forgatott háromdimenziós filmet az ötvenes években (a 3D-s technika korai szakaszában), Hitchcock pedig örömmel forgatta le ilyen módon a Gyilkosság telefonhívásra című filmet, azonban mire a bemutató ideje eljött, az akkori 3D-láz megszűnt, így a mű hagyományos formátumban került a mozikba.

Annak ellenére, hogy mindig a korszak legnagyobb sztárjaival forgathatott, nem tartotta sokra a színészeket. Csupán szükséges kellékeknek tekintette őket az általa elképzelt filmjei megvalósításához. Egy interjújában azt nyilatkozta, hogy a rendezőnek úgy kell bánnia a színészekkel, mint egy csordányi marhával. Az egyik kedvenc színésznője Grace Kelly volt, a tipikus “Hitchcock-szőke” megtestesítője. Nagyon sajnálta, amikor Kelly a színészet helyett inkább a monacói hercegnőséget választotta, ezért többször próbálta visszacsábítani őt a kamerák elé. Feltűnő, hogy az Angliában készült filmjeiben jórészt barna hajú színésznőket (Iris Henderson, Nova Pilbeam) szerepeltetett, Amerikába költözve azonban áttért a jellegzetes szőke hősnőkre. Köztudott, hogy utált eredeti helyszíneken forgatni. Sokkal jobban szerette a stúdiókat és az épített díszleteket, ahol minden összetevőt a kontrollja alatt tarthatott, így nem voltak váratlan szituációk a forgatások ideje alatt.

Egy 1963-as interjúban úgy fogalmazott: „Félek a saját filmjeimtől, soha nem nézem meg azokat. Nem tudom az emberek hogyan tudják megnézni.” Ennek ellenére szinte majdnem minden általa rendezett filmben feltűnt egy-egy pillanatra, úgynevezett cameoszerep erejéig. Ahol a körülmények ezt látszólag lehetetlenné tették, ott is megoldotta. A végig tengeren játszódó Mentőcsónakban egy vízben lebegő újsághirdetésében szerepel, az Észak-északnyugatban pedig egy buszt lekéső férfit játszik.

Már egészen fiatalon feladta a kilókkal folytatott reménytelen küzdelmét és a túlsúlyától folyamatosan szenvedve gátlásos volt a nőkkel szemben. Persze a hiúságból következett az irigység, ezért is terjedt el a köztudatban, hogy kedvenc férfi színésze, akit több nagy sikerű filmjében is láthatunk, Cary Grant volt a rendező egyfajta példaképe, férfi ideálja. Mindig is úgy akart kinézni, mint ő, ezért sosem tudott megbékélni saját alakjával. A filmjeinek pszichológiai aspektusú vizsgálata során kiderült, hogy alkotásai tele vannak elfojtott szexuális frusztrációkkal.

1979-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját. Az ünnepségen a rendező azzal viccelődött, hogy amiért megkapta ezt a díjat hamarosan meg kell halnia. Sajnos igaza lett, Alfred Hitchcock 1980. április 29-én hunyt el.