Könnyed lepedőbe burkolt mélység – Norvég erdő

Írta: Kerekes Anett

A japán kultúra az animék és horrorfilmek mellett az irodalom révén vetette meg lábát a nyugati világban. Murakami Haruki a nyolcvanas években vált ismertté a Norvég erdő című regényével, amelyből Japánban több, mint tízmillió, külföldön pedig 2,6 millió példány fogyott.

Murakami Haruki

A történet egy könnyed lepedőbe burkolt mélység. Vatanabe Toru  főszereplő és narrátor a Beatles legendás Norwegian wood című számát hallgatva felidézi magában a 18 évesen megélt eseményeket – a diáklázadásokat, a hippi mozgalmak felszabadító mámorát, az egyetemi éveket, és ami a legfontosabb, az első szerelem emlékét – , amikor is a felnőtté válás küszöbén kiélvezte a legszabadabb éveket. Az egyéjszakás kalandok, valamint a spontán hozott döntések izgalmát követően, ahogy egyre idősebb lesz, sorban érik a csapások. Megtapasztalja az elmúlás valódi értelmét, s talán ekkor válik igazán felnőtté, mivel megérti, hogy a halál nem az élet ellentéte, hanem annak része és egy új kezdete. A fiú visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg, hogyan alakul, miként fejlődik kapcsolata két, egymással teljesen ellentétes személyiségű és természetű nővel – a gyönyörű, de érzelmileg labilis Naokóval és a sorscsapásoktól gyakran sújtott, mindenét elveszített, ám mégis életvidám Midorival.

A lányok különböző életstílusa két világot mutat meg Torunak. Naoko a csendes múltat, a nosztalgikusan felidézett sétákat, az elmúlt fiatalság könnyedségét és a hegyek között megbúvó, békés szanatóriumi életet jelenti, míg Midori, a pörgős jelen, a tokiói nyüzsgés, a lázadás és a vidámság megtestesítője. A főhős eleinte ragaszkodik első szerelméhez. Kitart mellette akkor is, mikor a lány elmondja, hogy rá nagyon sokat kell várnia, talán örökké. Torut nem riasztja el ez a jövőkép, szorgosan tervezi az összeköltözést, gyönyörű leveleket küld a lánynak, melyekben megerősíti elhatározását, miszerint senki más mellett nem fog lehorgonyozni élete során. Az egyetemen azonban felbukkan a szókimondó, kissé különc Midori, aki ellenállhatatlan erővel húzza magához és alapjában rengeti meg a fiú eddig felépített világát. Kapcsolatuk rendkívül eklektikus a lány csapongó személyisége miatt. Barátságuk végül mégis elmélyül, szerelemmé alakul, de ez nem teszi maradéktalanul boldoggá Torut. Úgy érzi, ezzel megszegte ígéretét és becsapta Naokót. Lelke mélyén tudja, hogy lehetetlenség lenne úgy végigélnie egy életet, hogy csak vár és reménykedik, ha közben van egy eleven, hús-vér ember, aki képes lenne fázós napokon megmelegíteni és gyengédséggel elhalmozni őt.

2008-ban Tran Anh Hung, vietnami-francia rendező filmesítette meg a regényt. Az elkészült alkotást legfrappánsabban a „nosztalgia” kifejezéssel lehetne leírni. A film lassú hömpölygése talán unalmas annak, aki nem ismeri a japán író univerzumát. Pedig ez adja vissza azt a nyugodt tempót és titokzatos atmoszférát, ami a könyvek sajátja. Nem akarja analizálni magát, többnyire csak hagyja átszűrődni a tompa érzéseket, hangulatokat. A fontosabb eseményekben lustán elnyújtózik, újra magába szívja a mondatok csengését, a hallgatások vibrálását, a szereplők pillantásait; de vannak némafilmszerű röpke jelenetek is, amelyeket úgy idéződnek vissza, mint az álomnak egy megfoghatatlan, tovasuhanó részlete. Aztán láthatjuk, ahogy a főszereplő tekintete megpihen egy táj szépségén, vagy egy lány nyakának ívén. Ezek a kisebb-nagyobb kockák együtt adják ki a nagy kirakós képét, pontosan úgy, mint a könyvben. Hiszen a Norvég erdő mint film, csodálatos hatvanas évekbeli ruhákkal és díszletekkel dolgozik, miközben ezeket a kellékeket a mai ízlésvilágunkhoz igazítja. A látvány olyan egységes, hogy a film alapján azt hihetnénk – a hatvanas évekre teljesen megszűnt a régi, tradicionális Japán kultúra, és minden olyan lett, mint Amerikában. Csak itt még a divatnak is nagyobb mélysége van, mint egyszerűen szép ruhák és tárgyak együttese. Maga az élet finomságának és szépségének érzéki megtestesítője. Ezt sugallja a kamera titokzatos mozgása is: ő a láthatatlan szereplő, aki büntetlenül belemászhat bárkinek az arcába, fülébe, gondolataiba.

Rinko Kikuchi (Naoko) és Ken’ichi Matsuyama (Toru) a Norvég erdő megfilmesített változtában

Összességében letaglózó élményt képes nyújtani a történet olvasva és nézve egyaránt. A természetes könnyedséggel megfogalmazott részek, az apró rezdülések, a megfoghatatlan hangulatok, a finom humor, a közbeékelt felgyorsult jelenetek, és a karakterek egyszerre gondolatébresztők, viccesek, szomorúak. Míg az esőcseppek lassan legördülnek a faleveleken, egy élet véget ér, egy másik elkezdődik. A szerelem és elmúlás örök körforgását ragadja meg e történet. Akik egy kis művészi élményre, vagy érzelmekkel teli romantikus drámára vágynak, azok is nyugodtan választhatják a Norvég erdőt.