Zsinór nélküli marionett bábuk – Mindenki

Írta: Márton Zsombor

A légy (1980), Mephisto (1981), Saul fia (2015) és végül, de reméljük, nem utolsó sorban: Mindenki (2016).

Gáspárfalvi Dorka (Zsófi) és Hais Dorka (Liza)

 

Az imént felsorolt filmekben három közös pont van. Először is, magyar kezek törődtek a történetükkel és alkották meg őket igényesen, hogy méltán híresen beleírhassák magukat a filmtörténelembe. Másodszor, mindegyikük a maga nemében zseniális alkotás, melyeket véleményem szerint halálunk előtt legalább egyszer meg kell néznünk. Harmadszor pedig, mind a négyen birtokolnak egy, a kezében kardot tartó, izmos, pucér, délceg, aranyszobrocskát.

Bővebben a legutolsó alkotásról szeretnék írni, mivel a 89. ceremónián 2017 február 26.-án „hozzá ment a szobrocska” ezzel jelenleg ő a legaktuálisabb téma, amiről csak írni lehet, de mielőtt bele is vágnék, egy érdekességet szeretnék megosztani. Gondolom már sokan elgondolkodtak azon, hogy vajon honnan is jön a díj neve. Erre nagyon szép, és érdekfeszítő elméleteket lehetne gondolni, de persze a valóság, mint mindig sokkal egyszerűbb. A történet annyi, hogy a filmes akadémia egyik tagja a díjra azt mondta: jesszus ez a szobor teljesen Oscar bácsikámra hasonlít. Így kapta a világ legelismertebb filmes díjátadó gálája a nevét.

Térjünk is rá a filmre. A művet Deák Kristóf rendezte, ki az általános iskolai időkbe kíván minket visszaröpíteni. A két főszereplőnk Zsófi (Gáspárfalvi Dorka), aki újonnan kerül be az iskolába, és Liza (Hais Dorottya), aki már régebb óta ott tanul. Az alkotás központja az oktatási intézmény gyermekkórusa, amit Erika néni (Szamosi Zsófia) vezet. A fő konfliktus az, hogy az énekelni szerető, de nem olyan jó hanggal megáldott gyerekeknek a tanárnő nem engedi, hogy énekeljenek, ezzel kívánva kiszűrni a hamis hangokat a kórusból. Zsófi is egy, ezen gyerekek közül. Az ő lélektani folyamatait figyelhetjük meg a kisfilm alatt. Az alkotás a mesés gyermeki világot ütközteti a kemény, szürke, nem mindig igazságos felnőtt világgal, akár Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájában.

Két momentumot szeretnék kiemelni, ami felett a szem lehet átsiklott, mivel mindkettő csak pár pillanat volt. Az egyik, mikor a két lány Zsófiékhoz megy, Liza egy marionett figurát pöcköl, ezzel is mutatva azt, hogy a lányok, mint az a bábú, függenek és korlátolva vannak az őket mozgató kórus vezetőjétől. A másik, mikor feltűnik Lizának, hogy igazából a kórusa nagy része nem is énekel, úgymond ráébred az elnyomásra, a mögötte lévő kislány pólóján egy vörös csillag sejlik fel. Véleményem szerint ez az elnyomást jeleníti meg a történelmi vonatkozásával. Ettől a motívumtól a film végén lévő jelenetsor nemcsak egy diákcsínyként értelmezhető, hanem egy apró lázadásnak az őket elnyomó hatalom ellen. Tehát egyfajta forradalmat jelenít meg gyerekszemmel. Ezzel mutatva példát feltétlen szeretetről és példaértékű összefogásról, mely véleményem szerint a felnőtt világban már ritkaság.

A mű kifogástalanul idézi meg a valóságot a színészek kitűnő játéka és a rendező által írt remek forgatókönyv által. Egyszerűen úgy érezzük, mintha megint az általános iskola padjait koptatnánk 25 percig. Szamosi Zsófia teljesen hitelesen hozza a szigorú tanárnő karakterét. A művésznő nem hiába kapta meg a Jászai Mari-díjat 2012-ben. A két kislányon keresztül pedig tökéletesen jelennek meg az igazságtalanság hatására végbemenő gyermeklélektani változások. Mint tudjuk, bennük ezek az esetek olyan sebeket képesek ejteni, melyekhez egy egész élet sem elég, hogy begyógyuljanak. Ezt pedig a két leányzó játéka erősen érzékelteti. Egészen biztos vagyok benne, hogy mi még fogunk hallani Gáspárfalvi Dorkáról, és Hais Dorottyáról a jövőben.

Szamosi Zsófia (Erika néni)

Muszáj megemlíteni Maly Róbert operatőri munkáját, melytől ez a film gyönyörűvé válik. A vágóképektől, melyek a gyermeki mondókákkal karöltve jelennek meg előttünk, még én magam is újra mantrázni kezdtem az apa cuka funda lukát. Ezek a képek energikusak, és mint a nyári friss szellő, ragadja magával az embert.

Kötelezőnek érzem, hogy a filmben elhangzó zenékről is említést tegyek. Egy mondattal úgy tudnám kifejezni, hogy magyar, melyre büszkék lehetünk. A dalok gyönyörű szépek, igényesen vannak összeválogatva. A Balázs Árpád által komponált Bodzavirág című dal harmonikusan adja vissza a magyar népzenét, mely tökéletesen illeszkedik az alkotáshoz.

Véleményem szerint a műalkotás az Amerikai Filmes Akadémia legrangosabb díját azért kapta meg, mert Amerikának alapelve a szabadság, a film pedig azt mutatja meg, hogy van olyan helyzet, mikor még a legártatlanabbaktól is megvonják azt. Ez a problémakör rengeteg ember gondolatát megmozgatja, hiszen milyen világ is az, melyben a legkisebbek is már a hátukon érzik az igazságtalanságot. Ez a műalkotás rengeteg kérdést vet fel, de megválaszolnunk már mi magunknak kell.

Én személy szerint mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a filmet. A magyar kultúrához egy olyan plusz, ami miatt jó érzés kijelenteni, hogy magyarok vagyunk. Ha valaki nem látta, és ezek a sorok után érez affinitást arra, hogy megnézze, tegye meg minél előbb! Más életszemléletet fog kapni Deák Kristóf filmje által, ebben biztos vagyok.