Bailamos

Írta: Vajdics Anikó

Vagy. Tehát vagyok. Milyen lenne a világ nélküled? Nem lenne üres. Tele lenne mindenféle vacakkal, ugyanúgy, mint most. Sütne a nap, esne az eső, fújna a szél. Minden percben kihunyna egy csillag. Tágulna a világegyetem. Unnám az embereket. A süket dumájukat. Hogy mindig mindent jobban akarnak tudni, mint… Mint ki? Mint én? De hát mit tudok én? Mások tudnak. Mindent tutira. Meg is mondják. Megmondanak. Megmondanak az anyukámnak, amikor csókolózni akarok az iskolapadban. Például veled.  Pedig csak álmomban.
*
Ezen a Szilveszteren sem táncoltunk. A tavalyin még igen, de jövőre? Ha már ezen sem…
Első januári órámon részletekbe menően vallatom a spanyol tanítványaimat, hogyan töltötték a Szilvesztert, mit ettek, mit csináltak, mikor feküdtek le, meddig aludtak másnap. Igazából nem érdekel, mit csináltak, de jól lehet vele gyakorolni az egyszerű múlt időt, az indefinidót.
Bailamos mondják, táncoltunk, és egy pillanatra úgy érzem, gyűlölöm a fiatalokat.

*
Buszon ülök, erdőben sétálok, boltba vagy postára megyek, s közben egy másik valóságban járok. Nem kell hozzá számítógép, okostelefon vagy virtuális szemüveg. Amikor férfit látok, rád gondolok. Te vagy a kiterjesztett valóságom.