Khamoro Podura – Keleti hidak

ѦMENCA – Velünk Európába Szervezet

Írta: Bécsi Éva

Az Amenca – Velünk Európában Szervezet évek óta olyan kulturális eseményeket rendez, melyek megmutatják azt, hogy a kultúrában, az irodalom szerelmében eltűnnek a másság falai, és mindannyian egyek vagyunk. „Roma és nem-roma interkulturális párbeszéd elősegítése” a címe annak a most zajló országos szavalóverseny sorozatnak, melynek szakmai zsűrijének egyetlen női székében foglalhattam helyet.

Másság. – Cigány, román, zsidó, homoszexuális, és még lehetne folytani hosszan azon szitokszavakká vált fogalmak sorát, melyek ma a másságot jelentik. Mert rengeteg olyan ember él köztünk, aki valami miatt más. Azaz csak azért más, mert nem magyar és nem heteroszexuális. Aki ebben a halmazban talál helyet, arra az emberre könyörtelenül ráhúzzák a „Te más vagy” – jelzőt. Ennek az ítéletnek a tükrében talán én is más vagyok. Vörös haj, fehér bőr, szeplők, a „100% magyar„ feliratos pólót ezért sem az én arcommal reklámozzák. De a magyar irodalomra és a kultúrára, melyben eddig nevelődtem, elmondhatatlanul büszke vagyok. Külső alapján az ember’lányát, első látásra skatulyák közé szorítja a ítélkező társadalom. Az őseinktől kapott vért nem lehet vízzé változtatni. De azt gondolom, a minket körülvevő kultúra, és annak a magunkévá tétele nagyban meghatározza, mennyire érezzük magunkat magyarnak, romának, zsidónak itt, Magyarországon. Az Amenca – Velünk Európában Szervezet célkitűzése, hogy eltörölje a magyarok és romák közötti határokat, a faji megkülönböztetést a művészetek és a kultúra segítségével.
Amikor általános iskolába jártam, egy roma férfi volt a magyar tanárom. Elsősorban neki köszönhetem, hogy fellángolt bennem az olvasás és irodalom iránt érzett ma is egyre fokozódó szerelem. Hiszen ezek a parazsak az ő óráin hullott bele a szívembe. Hosszú évek teltek el az általános iskola óta. Ő már nem tanít, kortárs roma költőink sorát gazdagítja, és a fentiekben említett Amenca Egyesület projektmenedzsere. Nemrégiben a Keleti hidak projekten belül, „Roma és nem-roma interkulturális párbeszéd elősegítése” címmel országos szavaló versenyt hirdetett az egyesület. A versenyre nevezni általános iskolás tanulóknak a roma népköltészet alkotásaival, roma írók, költők művével, esetleg műrészlettel, vagy egy szabadon választott kortárs magyar költő versével lehetett. Az ország több városában is megrendezték a verseny elődöntőjét, majd középdöntőjét is. A hajdú-bihari, és sárréti gyerekek középdöntős versenye, Nagyrábéra lett tervezve, hiszen Balogh Gyula, a projekt vezetője, az én egykori magyartanárom ezen a településen él, és itt tanított engem is. Több mint tíz éve nem beszéltünk, amikor múlt héten azzal a megtisztelő kéréssel hívott fel, elvállalnám -e a női nem képviselését a szakmai zsűriben.
„Szentmártoni János, tudod a József Attila díjas költő, aki a Magyar Írószövetség elnöke is és Papp-Für János a Bella István díjas kortársunk, lesznek még benne. Meg akkor ugye te is? Bécsi Éva, újságíró.” Természetesen elfogadtam ezt az óriási megtiszteltetést, és egész héten bíztam benne, hogy november 26.-ának reggelére felnövök a feladathoz.
A versenyre a környék huszonkét iskolása jött el, és legtöbbjük versével olyan atmoszférát teremtett, mely nem csak a zsűrit, de a hallgatóság nagy részét is mélyen meghatotta. A pár hét múlva következő döntőbe vers, és próza kategóriában is négy-négy gyereket lehetett továbbjuttatni. Személyes kedvencem az a kislány volt, aki autentikus hosszú roma népviseleti szoknyában, roma nyelven, majd magyarul szavalt. Úgy érzem itt oldódik fel a bőrszín általi megkülönböztetés a kultúra szintézisében.