Az elsodró idő – Az elsodort falu

Szabó Dezső: Az elsodort falu

Írta: Andrásfalvy Csenge

Szabó Dezső Az elsodort falu című regénye három szereplő életútján keresztül mutatja be Magyarországot a háborút megelőző évektől a polgári forradalomig. Fülep Lajos találóan foglalja össze: „[…] egyrészt keresztmetszetben adni az egész magyar világot, kezdve a kolduson és zselléren föl a főúrig és főpapig, egyszerre, együtt, egyetlen hatalmas képben odaállítani az egészet a maga szakadatlan összefüggésében, kölcsönhatásában, közös életében, másrészt hosszmetszetben bemutatni a mai magyarság pusztulását, […] a háborúval és következményeivel[…]”.

Image result for szabó dezső

Szabó Dezső

Az egyik főszereplő, Farkas Miklós jeleníti meg Adyt, a züllött életű őstehetséget, aki őrlődik a vidéki és a nagyvárosi, pesti élet között. Ő érzi és hirdeti Szabó Dezső politikai felfogását, de működését ellehetetlenítik, célját nem tudja megvalósítani, és ebbe a kudarcba végül beleőrül. Az ő barátja Böjthe János, egy szinte tökéletes, mitikus alak, aki a gyakorlatban hívja életre Miklós elképzeléseit: értelmiségi létére visszatér erdélyi szülőfalujába, paraszt lesz, és hihetetlen akaraterővel küzd a földművelő réteg felemelkedéséért. Valószínűsíthető, hogy Szabó Dezső önmagát jelenítette meg János személyében. A harmadik kulcsszereplő Farcády Judit, a helyi református lelkész gyönyörű lánya. Színésznő akar lenni, Pestre vágyik, de terve nem sikerül és Miklóshoz hasonlóan elzüllik.

A regényben korabeli közéleti személyiségek is megjelennek más néven: Babits, Móricz, Balázs Béla, Kaffka Margit, Ignotus, Szekfű Gyula, Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Hatvany Lajos. A regény három fő helyszínen játszódik, közöttük akaratlagosan nagy a kontraszt: erdélyi székely falu, Budapest és az orosz front.

 

A korabeli kritika

 

A regény a Tanácsköztársaság idején, 1919. május 23-én a Táltos kiadónál két kötetben jelent meg. A kinyomtatott 800 példány napok alatt elfogyott. Az egyik első kritikát Fülep Lajos művészettörténész, református lelkész írta júniusban, de csak a Nyugat dec. 16-i számában jelent meg. Legnagyobb kifogása a regénnyel szemben a megszerkesztettsége. Szerinte „nem lehet általánosságokkal, leírásokkal, vezércikkekkel regényt írni”. Kifogásolja cselekményfolyamot. A regény bővelkedik a tájleírásokban, valamint az olyan epizódokban, ahol portét rajzol egy-egy szereplőről. Ez nagyon gyakori, és általában a jellemzett figura többet nem is kerül elő a történetben. Összetákoltnak nevezi, az összefüggés az egymást követő események között csak látszólagos. Szabó Dezső, mint egy színdarabíró az instrukciókkal együtt jelenetről-jelenetre írja le a történéseket. Ahogyan Adyt megjeleníti, arról Fülep nem tud rosszullét nélkül írni. Kifogásolja, hogy a kortársakhoz hasonlóan, ő is ugyanazokat az irodalmárokat mutatja be, ezzel semmi újat nem nyújt. Stílusáról van a legrosszabb véleménnyel. Zolához hasonlítja, akinél hasonlóan „az élettelen dolgok mindenáron megpróbálnak megelevenedni, de az élők egész bizonyosan élettelenné válnak.” Túlfeszítettnek és túlfűtöttnek nevezi, de ez nemcsak a magasabb rendű események leírásánál van jelen, hanem az hétköznapi helyzetekben, mikor „valamelyik rosszgyomrú, vagy egy kutya koslatásáról van szó”. Összességében az egész művet egy tehetség eltévelyedésének nevezi.

Fülep véleményében az őszinte meggyőződés mellett más is közre játszhatott. A regényben, mikor Miklós egy keresztény lapot szeretne indítani, természetesen támogatásra van szüksége, ezért egy gróf támogatása révén egy katolikus főpapnak is előadhatja tervét. A teremben más is jelen van: „És a díványon, mint bíbortrónon ült a társaság legrikítóbb tagja, egy költőnő. A szétlágyult húsú, már körül-belül negyvenöt esztendős zsidó nő valaha a legvadabb éjjeli ölelések dalolója volt. De hogy ebben a cikkben az irodalmi piacon kezdett túlkínálat lenni, s hogy évei futottak, mint a megkorholt agarak, nagy bumm-bummos lelki bokrosodással egyszerre megtért, belépett az Egyházba, s Verlaine nyomán buzgó, istenes verseket írt, naponta ötöt-hatot […] Versei kegyes kirakatokba kerültek, s a papok ajánlották híveiknek.” Szabó Dezső előszeretettel formál meg korabeli közéleti személyiségeket regényében. Most is konkrét személyről van szó, aki véleményem szerint majdnem biztosan Erdős Renée. A zsidó származású művésznő a ’10-es években erotikus regények írójából hirtelen megváltozott: katolizált, egy ideig zárdában is élt, majd 1913-ban feleségül ment Fülep Lajoshoz. Versei is vallásos hangulatot nyertek. 1918-ban ugyan elváltak, de valószínűsíthető, hogy Fülep Lajos a leírásban ráismert korábbi feleségére, s ezért sem kímélte Szabót.

Csókás Máté Kétségek és kérdőjelek Szabó Dezső körül című cikkében röviden összegyűjti a korabeli kritikákat,  melyek nagyobb része negatív a regényre nézve. Fülep Lajossal ellentétben Juhász Gyula behatóbban tanulmányozza az író politikai indíttatását, és ezzel kapcsolatban fogalmaz meg kíméletlen véleményt. Szerinte az ország felemelésében pont hogy a városi kultúra kulcs, nem az elmaradott falu. Ezzel teljesen szembe megy Szabó Dezső programjával.

1928-ban fogalmazta meg Németh László talán a legobjektívebb véleményt: „Tett akar lenni ez a regény. Kard, amelynek a hegye a történelem örök bűnei felé mutat. […] Célja a magyarság fölrázása. Eszméi, eszközei, érvei: tömegre hatók. […] Sújtó, építő szerszámok az ő gondolatai. Kritikái igazságtalanok, de az egyszerű ember számára is irányt jelentenek, igazságai dogmák, de utat lehet törni velük.” Szabó Dezső gondolkodása nagyban hatott az akkori fiatal értelmiségre: „[…] évente berúgtam tőle, s évente kijózanodtam. 18. és 24. évem közt Szabó Dezső-párti és Szabó Dezső-ellenes szakokra tudom az életem osztani.”

Image result for szabó dezső

Megítélése a kommunizmus alatt

Szabó Dezső paraszt-párti, antikapitalista, bírálja az arisztokráciát. A magyarság rossz helyzetéért a „hierarchia, dogma, fegyelem” hiányát teszi felelőssé. Progresszívnak érdekes módon a saját felekezetével szemben a katolicizmust nevezi, valamint a szocializmust. Farkas Miklós szájába adva: „Ha hisztek, térjetek vissza, ha nem hisztek, legyetek szocialisták. Így legalább a vallás és az új jövő hite lehetne fajunk összetartó ösztönévé. Mert Magyarországon termékenyen csak ez a két hit lehet. Minden más vak ellenzék, eunuchok meddő idétlenkedése az élet felé.”

Ennek ellenére a kommunizmus alatt Szabó Dezső mégis tiltólistára került. Egyik oka az lehet, hogy a többség azt szűrte le a regényből, hogy írója antiszemita. A másik ok pedig a harmadik utas irány, melyet képviselt. Ez nagyjából egybeesik a népi mozgalommal. A Harmadik Magyarország eszméjének lényege, hogy elvetette az akkortájt fennálló Horthy-rendszert, de a baloldal képviselte nézetekkel is szembement. Németh László így fogalmazott erről: „Van a Törzsfő Magyarországa, és van az Osvát Magyarországa, – nem születhetik meg az én bábáskodásommal a harmadik?” Szabó Dezső pedig, mint a már korábban emlegetett Nagy Triász tagja, a harmadik út programjának eszmei alapítója volt.

Nagy Péter akadémikus, egyetemi tanár 1957-ben kapta meg pártfeladatként, hogy készítse el a Szabó Dezső-monográfiát. Sok tekintetben ennek köszönhető a Szabó Dezsőről kialakult rossz kép. Könyvében külön fejezetet szentelt Az elsodort falu tanulmányozására. Vizsgálja a regény előképeit, legjelentősebbnek Fülep Lajoshoz hasonlóan a zolai hatást tartja: „Zola és a naturalista irányzat döntő befolyását nemcsak az öröklődő, terhelt tulajdonságok hangsúlyozásában és a nanás perdita-vonal bevitelében és kidolgozásában láthatjuk, hanem úgyszólván a regény minden egyes elemében.” A szereplők mechanikus gépekké válnak, nincs jellemfejlődés, egyes szereplők teljesen hiteltelenek: János, mint az életakarat tökéletes, megbukhatatlan képviselője, Barabás Mária, akinek nincsenek gondolatai, ugyanakkor a tökéletes parasztanya megtestesítője, és így tovább. A regény alaptémájaként a magyar-zsidó konfliktust tekinti. Szerinte Szabó Dezső minden probléma forrását a zsidókhoz vezeti. Nagy Péter azt nem veszi figyelembe, hogy közben a magyar katolikus és református egyház is komoly kritikában részesül – az arisztokráciáról nem is szólva – , valamint a regény egyik epizódjában pont arról beszél, hogy akiket ő a zsidóságból ostoroz, csak egy részük. Ezzel a gondolattal összecseng, hogy Szabó Dezső sosem volt igazi antiszemita. A zsidótörvényeket is ellenezte. Már 1923-ban így fogalmazott: „Tévedtem én is, mások is a jóhiszeműek közül […] A zsidókérdés csak egy része a magyar demokrácia problémájának. A feudális, klerikális, commercial-indusztriális kapitalizmus viszonya a dolgozók tömegéhez, […] a munka kizsákmányolásának intézményes megszüntetése: ez az egyetemes probléma. Ha egyszer megvalósítjuk ezt a magyar demokráciát, ha egyszer lehetetlenné teszünk intézményeinkkel minden kizsákmányolást: akkor a zsidókérdés és minden faji kérdés önmagától elesik.”

1962-ben letartóztatták Budai Balogh Sándort, aki őszinte és elfogulatlan képet kívánt felrajzolni az íróról. Az akció egyik fő irányítója maga Nagy Péter volt. A Budai Balogh által összegyűjtött írásokat, tárgyakat elkobozták, a kutatót pedig tíz hónap szabadságvesztésre ítéltek. A marxista monográfiaíró Szabó Dezső-ellenes beállítottságát Szőcs Zoltán egy korábbi, családi okkal magyarázza. Nagy Péter zsidó származású volt, édesapja Nagy Adorján színész, akiről Szabó Dezső a ’20-as években sok kíméletlen színházi kritikát írt.

Az elsodort falu a rendszerváltás után

A kommunista rendszer megszűnte után szabadon lehetett foglalkozni Szabó Dezsővel. Bár egy másik nemzedéket képviselt Fejtő Ferenc, az 1990-ben újra kiadott Mi a magyar most? című kötetben lehet utolérni az évtizedek alatt elmélyült negatív véleményét. Szekfű Gyulával és Németh Lászlóban együtt zavaros, antiliberális gondolkodónak nevezi. Két évvel később levelet intéz Csoóri Sándorhoz, melyben utóbbival és Lukács Györggyel egyetemben a magyar szellemi közélet legnagyobb kártevőjének titulálja Szabó Dezsőt. Azóta sokat tisztult a kép, kezd elhalványodni a Nagy Péter által a köztudatba ágyazott marxista felfogás. Jelenleg az egyik legnagyobb Szabó Dezső-kutatónak Szőcs Zoltánt nevezhetjük, aki negyven évet dolgozott a témában, és ő szerkesztette a Szabó Dezső – Enciklopédiát, mely több száz szócikket tartalmaz.

   Veres András írt érdekes cikket a Jelenkor folyóiratba Szabó Dezső újraértékelése címmel. Ebben az író indulását, a belé ivódott hatásokat igyekszik megmutatni, tetteit magyarázni. Ő is beszél Csókás Mátéval egyetemben Szabó rendpártiságáról, dogma-igényéről. Ennek gyökerét franciaországi tanulmányaival magyarázza. Álláspontjának módosítása is magyarázható az éppen fennálló politikai helyzettel: a húszas években fontos szerepet játszott gondolatrendszerében a fajelmélet kérdése, ezt később felváltotta a keresztény kurzus kíméletlen kritikája. Ekkor cserélte le a „faj” fogalmát „nép”-re, mert már a földkérdést, a parasztság problémáját tartotta legfontosabbnak, és nem a zsidókérdést. Többek között Veres András javaslatára került bele az 1982-ben gimnáziumi 3. osztályos tankönyvbe Szabó Dezső. A vele foglalkozó önálló fejezet Ecce homo és Egy nép elnyelésének művészete című novellákat mutatta be. A megjelenés után Nagy Péter támadta meg őket, aki, paradox módon, korábban pont ebből írta a doktori disszertációját. Veres pártvizsgálatot kért maga ellen, de neki adtak igazat, így Nagy pártfegyelmit kapott. Szabó Dezső immár akadálytalanul szerepelhetett a tankönyvben.