Batman – Marvel vagy DC?

Írta: Klein Ádám

Bevezetésként hasonlítgassunk egy kicsit! Lehet, sokan unják már ezt, viszont a képregényfilmek és sorozatok estében fontos lehet, hogy melyik a jobb. Marvel vagy DC? Filmek terén kijelenthetjük, hogy a Marvel által felépített univerzum köröket ver a DC-re (egyelőre). Sorozatok terén a viszonyok nagyjából kiegyenlítettek, mind a két oldalon találunk jó és rossz példákat, viszont van még egy lényeges terület, amiről érdemes beszélni, ez pedig a rajzfilmek világa. A DC-nek minden évben sikerül előrukkolni olyan szuperhős rajzfilmekkel, amelyek az élőszereplős filmeket is felülmúlhatják. Ez érthető persze, hiszen egy rajzfilm elkészítése már a 70-es években is olcsóbb volt, és több lehetőséget nyújtott az alkotók számára.

A 90-es évek gyermekei még emlékezhetnek az akkori Batman, vagy akár az 5 évados Az igazság ligájára is. A DC már ekkor is képes volt felmutatni jó és elgondolkoztató történeteket, hűen a képregényekhez, és a képregényrajongók szerencséjére megtartották jó szokásukat.

A téma aktuális, hiszen nemrég jött ki az új Batman-rajzfilm, a Gyilkos tréfa, illetve érdemesnek tartom felhozni a tavalyi Batman vs. Robint-t. A Gyilkos tréfa története (1988) az egyik legjelentősebb Batmanstory, annak ellenére is, hogy a történet írója, Alan Moore szerint semmi emberileg fontos információ nincs benne. Esetlennek és tévesen megítéltnek tartja.

batman

A film két részre osztható. Az első fele Barbara Gordon, vagy Batgirl körül forog, illetve Batmannel való viszonyáról szól, amely szorosan kapcsolódik a történet második feléhez, amelyben Batman újra felveszi a harcot Jokerrel. A harc kettőjük között, ahogy lenni szokott, inkább pszichológiai síkon folyik. Persze az ő esetükben tényleg két pszichopatáról van szó, hiszen mind a ketten embereket ölnek, és tény, hogy nem sokan öltöznek be bohócnak. A kérdés viszont az, hogy ki kerül ki győztesen a párbajból. Számomra egy jó akció mozi olyan, hogy a story közben kitombolják magukat, a vége pedig beszélgetésbe fordul át ( lásd: Kill Bill 1-2), és szerencsére itt is ezt kapjuk.

A történet folyamán láthatjuk is Joker eredettörténetét (legalábbis az egyiket a sok közül), amelyből Tim Burton is merített az 1989-es filmjéhez, továbbá Joker szinkronhangja nem más, mint Mark Hamill, Batmané pedig Kevin Conroy. Jobb nem is lehetne. A Gyilkos tréfa fogadtatása vegyes volt, ez pedig az erősen érezhető kettétagoltság miatt lehet, de egy próbát mindenképp megér mind a laikusok, mind a rajongók számára.

A Batman vs. Robin története komplikáltabbnak és eseménydúsabbnak mondható. Robin esetében ne a Dick Garrysonra asszociáljunk, hiszen ő már Éjszárnyként van jelen. Robin nem más, mint Daminen Wayne, vagyis Batman fia. A rajzfilmben ő kerül döntéshelyzetbe, hogy Batman vagy Karom oldalára áll, aki részese a Baglyok titkos társaságának, akik veszélyeztetik Gotham városát, közben pedig Karom eredettörténetébe is betekintést nyerhetünk.

batman-2

Figyelemreméltó példaként tehát ez a két Batman-rajzfilm bizonyíthatja azt, hogy a DC-ben igen is van potenciál, hogy a rajzfilmek terén eredményesebbet tud alkotni a Marvelnél.

Eredeti forrás: Uploaded Magazin