Nincs kiút! – Larry Clark: Wassup rockers

Írta: Nagy Tamás

„az út örökkévaló”
Lao Ce: Tao te King – Az Út és Erény könyve
(fordította: Weöres Sándor)

There ain’t no future, there ain’t no hope” – üvölti a Defiance zenekar, miközben a külvárosi rockerek gördeszkán száguldoznak a szemünk előtt. A kamera pedig – mint a legkiválóbb dokumentarista eszköz – végigkíséri a fiatalokat a fájdalommal járó, elcseszett deszkás trükkök és egyéb tinédzserkori balhék ösvényén. Larry Clark Külvárosi rockerek című filmjét 2007. augusztus 16-án mutatták be Magyarországon

Az ifjúság útján – a kezdetektől

larry-clark-wassup-rockersA kilencvenes évek Amerikájában az új filmkészítő-generáció (Larry Clark, Harmony Korine, Gus Van Sant stb.) a maga teljes valójában szemlélte a szuburbán, lepukkant külvárosi világot, melyet túlnyomórészt fehér polgárok laktak. A humanoid fehér szemét, a white trash.[1] A fizikailag és/vagy szellemileg leépült emberek, akik Clark és Korine Ken Parkjában vagy a Gummoban[2] nem is keresik a (talán nem is létező) kiutat.

A független filmesként[3] induló gördeszkás, pedofíliával is vádolt junkie, Lawrence Donald „Larry” Clark 1943. január 19-én született az oklahomai Tulsában. Clark „egész életét arra tette föl, hogy a kamaszkort ábrázolja.[4] Korai fotósorozataiban (pl. Tulsa [1971]),[5] majd később filmjeiben (pl. Kölykök [1995]) arra törekedett, hogy megmutassa az amerikai fiatalok igazi és rémisztő arcát, amelyet olykor a drogmámor, máskor pedig egy pisztolylövés torzít el.

Clark és a kölykök őrjöngése a filmvásznon egy találkozással kezdődött. A rendező 1993-ban egy fotókiállításon megismerkedett egy hozzá hasonló, őrült személyiséggel, Harmony Korine-nal, aki megmutatta neki egyik filmötletét. Kettejük közös munkájából született meg a Kölykök című film, amely megbotránkoztatta Amerikát és a világot. A Kölykök képlete egyszerűnek tűnik: drog + pia + szex + AIDS + tinik = botrány. A film ereje azonban nem az összetevőkben, hanem a naturalista ábrázolásmódban rejlik (amatőr színészek, szinte smink nélkül; folyamatos kameramozgás; életszagú és elgondolkodtató megnyilatkozások). A „megmutatásnak” köszönhetően a Kölykök az egyik legismertebb teensplotation[6]filmmé vált.

A pusztító fiatalok azonban nem(csak) filmes mítoszok (lásd: Columbine iskolában történt mészárlás).[7] A kilencvenes évek eltévedt fiatalságának érzelmeit Dark öntötte szavakba Gregg Araki Tinédzser Apokalipszis Trilógiájának utolsó darabjában (Út a pokolba [1997]): „…egyre mélyebbre süllyedek a mocsárban. És látom, hogy körülöttem hogy pusztul el lassan mindenki. Mintha mindnyájan éreznénk, a lelkünk legmélyén, hogy a mi nemzedékünk egy elátkozott generáció. Benne van ez a tekintetekben. Az enyémben is. Érzem… Érzem, hogy baj van. Tizennyolc éves vagyok, és nem tudom, hogyan tovább.” Nem túlzás azt állítani, hogy hasonló emóció kavarog Ken Park tekintetében, mielőtt a fejéhez emeli a pisztolyt, és vigyorogva meghúzza a ravaszt. És talán ez volt a Caspert alakító (Kölykök) Justin Pierce szemében is, amikor 25 évesen véget vetett életének.

A Külvárosi rockerek mint „hard” road movie

Habár Clark filmjei ugyanannak a problémának (az amerikai álom egy rémálom) különböző olvasatai,[8] a Külvárosi rockerek mégis más, mint a rendező korábbi munkái. A film egy – a Ken Parkhoz képest – „optimista” és kevesebb szexjelenetet tartalmazó,[9] kalandokkal, valamint hardcore punk[10] zenével felturbózott road movie, mely a „latino trash” szereplők nehéz útját és (egyúttal) nehéz életét mutatja be.

A road movie-k a soha senki által meg nem írt Csavargók könyvének filmadaptációi. A filmek csak a nem-létező könyv mondanivalóját veszik át: úton lenni boldogság, megérkezni halál. A Szelíd motorosok által teremtett hagyományba[11] illeszkedik a Külvárosi rockerek is, ám a közlekedési eszköz már nem a chopper, hanem a gettóbeli tizenéves anyaszomorítók négykerekű Ohkája:[12] a gördeszka. A Ken Park után, amely „vádirat a teljes felnőtt társadalom ellen”,[13] Clark megmarad a gördeszkás önpusztító fiataloknál, de a problémákat nem otthonról, hanem a társadalomból és a diszkriminációból eredezteti. A film szereplői máról a holnapra élő kölykök, akiket kitaszítottak, sehol nem találják helyüket.

A Los Angeles-i South Centralban a külvárosi rockerek (egy csapat latino fiatal) – akik hardcore punkot hallgatnak, szűkfarmerben járnak, zenélnek és gördeszkáznak – békésen tengetnék mindennapjaikat, ha nem lennének kitéve környezetük veszélyeinek. „Mindig beszólnak nekem, lebuziznak, meg minden. Csak szívóznak, hogy aztán pofán vághassanak. És baszakodnak velünk” – mondja a filmben Kiko az egyik Beverly Hills-i lánynak. Az atrocitások mellett azonban a kölykök megszokott környezetükben is jól szórakoznak: önfeledten őrültködnek egy játszótéren, otthon(!) próbálnak a zenekarukkal (Casualties-poszter a háttérben – „We are all we have”).

larry-clark-wassup-rockers-2A fiatalok azonban egy napon útra kelnek a gettóból, hogy elzarándokoljanak a Beverly Hills-i Középiskolánál található legendás „Kilenc Lépcső”-höz. A hosszú utat autóval kezdik meg. De az amerikai, Ramones-rajongó rendőrök sem tolerálják, amikor nyolcan utaznak egy lepukkant verdában (ketten a csomagtartóban!) – főleg ha a tizenéves sofőrnek még jogosítványa sincs. Hőseink ezért buszra szállnak, hogy elérjék a „Kilenc lépcsőt”. Kezdetét veszi kalandjuk egy számukra ismeretlen világban: a napsütéses, pálmafás Beverly Hills-ben, ahol nyoma sincs a nyomornak, a nélkülözés pedig ismeretlen fogalom. A „Kilenc Lépcső”-nél megismerkednek két helyi lánnyal, akiket később meglátogatnak. (Természetesen a lányok barátai ezt nem nézik jó szemmel…) A látogatás előtt azonban a deszkázó latinokba botlik egy barátságtalan rendőr, aki – a korábbival ellentétben – nem Ramones-rajongó, és a menekülő csapat egyik tagját letartóztatja. Bolyongásuk során Kikoék belecsöppennek egy igazi elit „party”-ba, ahol némi felfordulást okoznak. „Srácok, kurvára hoztátok a punkot!” „Tiszta mexikói Ramones, nem?” – mondja két csodálkozó Beverly Hills-i. Amikor a „party”-n meleg lesz a helyzet, a kölyköknek ismét menekülniük kell. Nem sokkal ez után lelövik Luit, a banda egyik tagját. „Ismer, nem? Előbb lövök, aztán kérdezek. Láttam, hogy színesek, szóval…” – mondja a gazdag férfi, amikor igyekszik rávenni a rendőrt, hogy tusolja el a gyilkosságot.

És a fiatalok nehéz útjának még nincs vége…

A film vége is csak a fiktív út végével azonos, ugyanis Clark filmje fikció, de dokumentarista elemekből táplálkozik. „A Külvárosi rockerek – mondta Clark – elég spontán módon jött. Fiatal barátnőmmel Los Angelesben voltam, a parton összeismerkedtünk néhány 13-15 éves latino sráccal. Elvittek magukkal, megismerhettem az életformájukat. Abban a negyedben élnek, ahol nem igazán akad az utadba fehér ember. Teljesen izolált környék. Ráadásul a városnak elég terjedelmes szelete.[14] A Kölykök fiataljaihoz hasonlóan a latino srácok is maguk közé engedték Clarkot (pl. bemutatták zenekarjukat, a The Revoltsot, amely a filmben is feltűnik). A dokumentarista jellegből következik, hogy a Külvárosi rockerek alkalmi „színészeinek” nemcsak a filmbeli útjuk és életük nehéz, hanem a valódi is. És a film után is folytatódik.

Vissza a gettóba

Miután elvesztették két társukat, és megúsztak egy-két balhét az élet naposabb, pálmafákkal teletűzdelt oldalán, az öt kicsi latino nem mindennapi körülmények között (a Beverly Hills-ben modern rabszolgasorban tengődő latinok segítségével) hazatér a gettóba, ahol újra összetűzésbe kerülnek az egyik helyi afro-amerikai bandával. „Wassup rockers?!” – kiáltja a fekete srác, de nem várja meg a választ, hanem pisztolyával a levegőbe lő. Hiába a megtett út, az utazás, otthon semmi nem változott. És – ahogy a búcsúzó fiatalok dialógusából kiderül – nem is fog. Holnap kezdődik minden elölről. Az elátkozott hardcore latino generáció rögös és nehéz útja visszatér önmagába, hiszen az út örökkévaló. A külvárosi rockerek számára nincs kiút a gettóból – se a filmben, se a valóságban.

Felhasznált irodalom:

BAROTÁNYI Zoltán: Henyék, lúzerek, szuburbia, Filmvilág. 2009/11 19-21. o.

BENNETT, Andy: Szubkultúrák vagy neo-törzsek, Replika 53 2005 127-143. o.

BÍRÓ Dávid: Az ellenkultúra Amerikában. Tények – szociológiai értékelések, Gondolat, Budapest, 1987.

BÓDI Péter: Rágós a húsa – Larry Clark, Gépnarancs, http://gepnarancs.hu/2011/08/ragos-a-husa-larry-clark/, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)

HAVASRÉTI József: Alternatív regiszterek. A kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban,Typotex Kiadó, Budapest, 2006.

KACSUK Zoltán: Szubkultúrák, poszt-szubkultúrák és neo-törzsek. A (látványos) ifjúsági (szub)kultúrák brit kutatásának legújabb hulláma, Replika 53 2005 91-110. o.

KRISTON László: „Mi jöhet még” (Larry Clark filmrendező, fotóművész), Magyar Narancs, http://magyarnarancs.hu/film2/mi_johet_meg_larry_clark_filmrendezo_fotomuvesz-67526, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)

KUBISZYN Viktor (2004): Tökéletes gyermekkor – Larry Clark portré, Filmtett, http://www.filmtett.ro/cikk/2125/larry-clark-portre, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)

OROSDY Dániel: A Római vakációtól a mély torokig, Grindhouse. A filmtörténet tiltott korszaka. Mozinet-könyvek, Budapest, 2007.

TÓTH Gábor: Deviancia és alternatív kultúrák az amerikai külváros-filmekben 2000 után, http://otdk.zskf.hu/Dolgozatok/31.pdf, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)

VÁRÓ Kata Anna: Az amerikai független film története 5 – A kilencvenes évek: függők vagy függetlenek,Filmtett, http://www.filmtett.ro/cikk/1461/az-amerikai-fuggetlenfilm-tortenete-5, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)

Források:

http://www.masodikvh.hu/haditechnika/fedelzeti-fegyverek/japan-fedelzeti-fegyverek/17-yokosuka-mxy-7-ohka-baka-raketa (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)

[1] BAROTÁNYI 2009

[2] A white trash tematikában a Gummo a legjobb példa a tartalom és a forma egységére: a filmben látható roncsolt életekről csak roncsolt formában lehet elbeszélni.

[3] A kilencvenes évekbeli független film(es)ekről bővebben lásd: VÁRÓ 2010.

[4] BÓDI 2011

[5] A Tulsa nemcsak a tabumentes ábrázolás miatt izgalmas, hanem a modellek élete, pontosabban halála miatt is, ugyanis a fiatalok közül kevesen érték meg a felnőttkort (KUBISZYN 2004).

[6] A teensploitation a „kizsákmányolós” (exploitation) filmek alműfaja, amely főként a deviáns ifjúsági csoportokra fókuszál. Habár a Kölykök áttörést jelentett a teensploitation műfajában, nem minden előzmény nélkül robbant be a filmtörténetbe. A fiatalkorúak bűnözési hulláma már az ötvenes évek mozijában nyomot hagyott (pl. A vad [1953]). A jelenségről és a társadalmi kontextusról bővebben lásd: OROSDY 2007: 32-33). Továbbá a Kölykök előfutárának olyan filmek tekinthetők, mint a Revenge of The Cheerleaders [1976] vagy a River’s Edge [1986]. Clark és Korine filmjének hatása az Amerikai pitéig ér – és túl is mutat rajta. Gondoljunk csak az Eden Lake (2008) vagy a Hivatlanok (2008) című filmekre!

[7] A fiatalok valódi pusztítására jó példa a Columbine középiskolában történt mészárlás (1999. április 20.), amelyet Michael Moore (Kóla, puska, sültkrumpli [2002]) és Gus Van Sant (Elefánt [2003]) is feldolgozott.

[8] HUNGLER 2007

[9] A Külvárosi rockerekben – mondta Clark – „az volt a kihívás, hogyan mutassam meg a szexet anélkül, hogy bármit is láttatnék. Új ábrázolási módot kerestem” (KRISTON 2007).

[10] A hardcore zene a hetvenes években jelent meg (pl. Bad brains zenekar), Amerikában, azóta egyfajta ellenkulturális termék a fiatalok körében.  Az irányzatra jellemzőek a dinamikus és agresszív szövegek, melyek a politikát, a személy szabadságát, és egyéb szociális jelenségeket tárgyalják (TÓTH 2010). A kultúra, szubkultúra, ellenkultúra, underground fogalmakról lásd: BÍRÓ 1987, HAVASRÉTI 2006: 26-34, valamint a szubkultúrát felváltó „neo-törzs” terminusról: BENNETT 2005, KACSUK 2005.

[11] Az első igazi road movie-nak a Szelíd motorosok tekinthető (OROSDY 2007: 48). De a műfaj irodalmi gyökerei az ókorig nyúlnak vissza (Odüsszeia, Aeneis).

[12] A Yokosuka MXY-7 a II. Világháborúban használt kamikazerepülőgép-típus, melynek gyártása 1944 szeptemberében indult meg. Japán ekkor már elhatározta az öngyilkos pilóták (kamikázék) bevetését. A bevetésekhez egy olcsón és könnyen előállítható repülőgép-típusra volt szükségük, ezért megalkották a részben fából készült(!) Ohkát (Cseresznyevirág), amely a szövetségesektől a Baka (Bolond) nevet kapta (http://www.masodikvh.hu/haditechnika/fedelzeti-fegyverek/japan-fedelzeti-fegyverek/17-yokosuka-mxy-7-ohka-baka-raketa)

[13] BAROTÁNYI 2009

[14] KRISTON 2007

Eredeti forrás: Uploaded Magazin