Embergyűlölők helyett

Moliére a 17. századi drámairodalom egyik legnagyobb alakja. Egy polihisztor. Drámákat írt, amelyeket aztán színpadra vitt, a rendezői feladatok mellett pedig még játszott a darabjaiban is. Édesapjától örökölt királyi kárpitos cím, és foglalkozás miatt gyakran találkozott XIV. Lajossal, a Napkirállyal, akinek később pártfogoltjává vált.

Szükség is volt rá, mivel a több, mint harminc drámájának mindegyike a társadalom bizonyos elemével foglalkozik. Témájuk miatt erős indulatokat váltottak ki a korabeli francia társadalom egészéből. Nevetség tárgyává váltak többek között az orvosok, papok, valamint a háziasszonyok is. Voltak, akik ezeken a darabokon keresztül kiélhették az adott csoport iránti bosszúvágyukat, azonban a humor tárgyaként szolgáló csoportok nem voltak hajlandók megtűrni ezeket az általuk rágalmazónak vélt szövegeket. A legemlékezetesebb eset talán az volt, amikor a Tartuffe-t az egyház nyomására a királynak be kellett tiltani. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért -hiszen a rossz reklám is reklám- az egyik legismertebb alkotásává vált.

Embergyűlölők helyett

Moliére mégis az 1666-ban írt Az embergyűlölő (Le misanthrope) című drámájának elkészülte után nyilatkozott így:

„Jobbat nem tudtam írni, és bizonyos, hogy nem is fogok.”

Ezt a kijelentést a kor nagy filozófusa, Voltaire is megerősítette. Az embergyűlölő Moliére egyik legértékesebb, legsokrétűbb alkotása. Egyszere teszi nevetségessé a társadalom felső rétegének és a művészvilágnak felületességét, életmódját, és jeleníti meg az ebből kiszakadni akaró egyén tragikus küzdelmét. Emiatt a tematikai kettősség miatt nem igazán lehet eldönteni, hogy tragédiaként, vagy inkább komédiaként kéne szemlélni. A darab mindkét műfaj sajátosságaival rendelkezik, így ez a két nézet váltakozik a mű színpadi előadásain is.

Alceste, a renitens lázadó, aki az univerzális erkölcsi értékek rendszerét tudja magáénak, ebből következően nem képes elfogadni a kor társadalmi sajátosságait. Egy olyan személy, akit akármennyire is be akar fogadni környezete, azt teljes mértékben elutasítja. Egy ember az egész világgal szemben. A konfliktus feloldásának módja a kivonulás, szükségszerű megfutamodás. Ezáltal az igazságba és a valós erkölcsi értékrendbe vetett hit tragédiájaként tekinthetünk a műre. Ezt kompenzálja a karakterek jelleméből adódó humor, melyek kiváltója főként a szereplők sekélyessége és egocentrizmusa. A másik humorforrás a helyzetek abszurditása mint egy felolvasott versről eltérő véleményű személyek pere.

Embergyűlölők helyettHogy melyik műfaj válik dominánssá, az nagyban függ a rendező jellemétől, illetve kora társadalmáról való gondolkodástól, szemléletmódtól. Magyarországon nagy hagyománya van Az embergyűlölőnek, hiszen a témája folyamatosan aktualizálódik, újabb és újabb jelentéssel lehet feltölteni. A drámát többször feldolgozta már a Katona, a Csíky illetve az Őrkény Színház is, azonban a darabról való diskurzusban egyik előadás sem volt képes új távlatokat nyitni. Egyik helyen elvettek, máshol valamennyit hozzáadtak, de érdemleges változás nem történt. A hangsúly mindig is Alcaste és a világ viszonyrendszerén volt.

Aztán 2016-ban a pécsi Janus Egyetemi Színház kitűzte műsorára A mizantrópot, ami teljesen más nézőpontból közelítette meg az eseményeket. A szövegben Célime, Alcaste szerelme volt a legreálisabb szereplő.. Az ő karaktere illett bele a befogadói valóságba leginkább, mivel a karakterek többsége mind egy-egy archetípust jelenít meg. Ezt a JESZ színpadán ki is használták.

Embergyűlölők helyettCélime egy olyan egyén, aki -bár vágyik rá- nem képes a társadalom elvárásaitól elszakadni. Abból a világból, amelynek alapja az illendőség, valamint a pletykálkodás, és az ebből következő felszínesség. Ebben az életben nem lehet boldog. Sem a drámán belül, sem annak befejezése után, hiszen a legfőbb motivációja a megfelelés kényszere, ami minden olyan kapcsolatot megakadályoz, aminek feltétele a tényleges emberként való megjelenés lenne, feladva a társadalom által rá kényszerített magatartásmintákat. Az előadás egy olyan ember tragédiáját mutatta be, aki egyszerűen képtelen feladni társadalmi szerepét, amiben azonban Alceste-tel való rokonszenv miatt szükségszerűen megbukik, így kiveti magából a társadalom, azonban ennek ellenére sem képes feladni az adott életmódot. Ezáltal nem követheti Alcestet, akinek elvonultságában megvan az esélye önmagának megtalálására.

Tehát a darab inkább szólt a társadalmi konvenciókat feladni nem tudó egyének boldogtalanságáról, akik megfosztják magukat életük teljességének lehetőségétől és bármiféle értékes emberi kapcsolattól. Ez a nézőpont egy új oldalról közelíti meg a mű befogadását.

Eredeti forrás: Uploaded Magazin